Számos legenda született a hosszú életről, de a fejlett világban hiteles dokumentumokkal bizonyíthatóan 120 évnél hosszabban két ember élt: az 1986-ban elhunyt japán Shirechiyo Izumi (120 évet és 237 napot), valamint az 1997-ben meghalt francia Jeanne Louise Calment (122 évet és 164 napot). Ez az élethossz azonban még a világ szerencsésebb felén is kivételesnek számít, ahol az átlagos életesélyek ennél négy-öt évtizeddel rövidebbek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal összeállításából.

Születéskor eldől, meddig élünk? © Túry Gergely

A népességtudomány az élet hosszát leggyakrabban a születéskor várható élettartammal fejezi ki. Az életkor hosszabbodása Európában és a fejlett világban a 18. században indult meg, de jelentős áttörés a 20. században következett be, amikor a várható élettartam megduplázódott. Az életkilátások a világon igen eltérően alakultak: a fejlett térségekben dinamikusan javultak, a fejlődő országokban – ahol ma már a népesség több mint 80 százaléka él – a fejlődés két évszázadot késett, és lényegesen visszafogottabb mértékű volt. A változásokban alapvetően az életkörülmények javulása, az orvoslás fejlődésével a járványok, valamint az éhínségek visszaszorulása játszott szerepet.

Az életkor meghosszabbodása első lépésben a csecsemő- és a gyermekhalálozás csökkenésének köszönhető, a további emelkedés a felnőtt és az idősebb generációk jobb életesélyeiben rejlik. Az újszülöttek a világon ma átlagosan 67 év megélésére számíthatnak. A fejlett térségekben az élet hossza elérheti akár a 90 évet is, míg a fejlődő országokban – például az Afrika déli részén fekvő Szváziföldön, ahol a lakosság 39 százaléka HIV-fertőzött vagy a folyamatos fegyveres konfliktusokat elszenvedő nyugat-afrikai Sierra Leonéban – ennek felét sem. A kedvezőbb körülmények közé születő, iskolázottabb, magasabb életszínvonalú, fejlettebb egészségi kultúrájú országokban világra jövő újszülöttek életkilátásai összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a fejlődő országokban.

Az ezredforduló egyik legnagyobb tudományos szenzációja az emberi géntérkép elkészítése. A genetikai kód megfejtése, azaz „aranyszabály” felállítása, amellyel leolvashatók a genetikai állomány információi, új dimenziókat nyithat az örökletes betegségek, a betegségekre való hajlamok felismerésében, a gyógyszerkutatásban és a gyógyászatban. Jelenlegi ismeretek szerint a genetika az élet hosszáért 15-30 százalékban felelős. A „továbbélési tartalék” tehát az életmódban, a rizikófaktorok csökkentésében rejlik. Bármilyen különös, de beleszól a genetika abba a kérdésbe is, hogy a leányok születéskor várható átlagos élettartama ma 69, a fiúké 65 év. A nők biológiai előnye – a 23. kromoszómapár (a fokozott ösztrogéntermelésért felelős kromoszómapár) jóvoltából – 2 év, amely azonban a társadalmi körülményektől függően érvényesül.

A fejlett világban a nők élete akár egy évtizeddel is hosszabb lehet a férfiakénál, ugyanakkor a fejlődő világban vannak olyan országok, ahol a férfiak életkilátásai jobbak, illetve azonos a két nem élettartama, vagy kisebb a nők előnye a biológiailag indokoltnál. Míg a fejlett világban a jelentős női előny feltehetően a nemek eltérő életvitelében rejlik, a hátrányuk a fejlődő országokban utal társadalmi helyzetükre, illetve a gyermekvállalással és a szüléssel kapcsolatos magas kockázatra. A világon még ma is több mint félmillió anya veszti életét évente terhességgel vagy szüléssel összefüggő szövődmények miatt, döntően a fejlődő országokban. Az anyaság egyenlőtlen feltételeit jelzi, hogy míg az anyai halálozás esélye például Nigerben igen nagy (1 a 7-hez), addig Írországban éppen csak „előfordulhat” (1 a 48 ezerhez). A szélsőséges különbség egyik oka, hogy a szülést a fejlett országokban szakképzett bába, nővér vagy orvos vezeti le, a fejlődő országok többségében viszont ez az arány mindössze 47–58 százalék.

A világ szegényebb felén több mint 200 millió gyermek ma sem részesül alapvető és életmentő egészségügyi ellátásban, védőoltásokban, és nem jut gyógyszerhez tüdőgyulladás, hasmenés vagy malária esetén. Gyógyítható betegségekben egyéves kora előtt mintegy hétmillió gyermek hal meg évente, és további 3 millióan nem érik meg 5. születésnapjukat. Ezer élveszülöttből 71 csecsemő hal meg átlagosan a világon, de például Sierra Leonéban, Angolában vagy Afganisztánban ez a szám 260–270 körüli, míg a fejlett országokban 6. Az alacsony születési súly – amely a méhen belüli elégtelen tápanyagellátásra utal – igen gyakori a fejlődő országokban, ezen belül is Dél-Ázsiában és Afrikában.

Az élet körülményei a fejlett és a fejlődő világban alig összehasonlíthatóak: a világ egyik felén a puszta fennmaradásért küzdenek, a másik felén a hosszabb és egészségesebb élet feltételeit és módját keresik. A fejlődő térségekben a legtöbb halált az alultápláltság, a járványok, a háborús konfliktusok és a természeti katasztrófák okozzák, a fejlett országokban az öregedéssel, a civilizációs betegségekkel összefüggő okok vetnek véget az életnek.

A fejlődő országokban a háborús konfliktusok áldozatainak száma egy szűk évtized alatt elérte a 13 milliót, és modernkori exodusra mintegy 37 millióan kényszerültek. A dél-kelet-ázsiai térséget 2004 decemberében mintegy 230 ezer emberéletet követelő cunami pusztította. Ám az erőszak és a természeti katasztrófa áldozatainak többszöröse, mintegy 669 millió ember halt meg valamilyen fertőző betegségben, legtöbben Kelet-, illetve Dél-Ázsiában.

Ott a halál öt leggyakoribb oka a tüdőgyulladás, a hasmenés, a malária, a kanyaró és az AIDS. De a halálozási adatokon túl a megbetegedési feljegyzések sem adnak alapot az optimizmusra. Afrikában és Ázsiában igen magas a HIV-vel és a tbc-vel fertőzöttek aránya, gyakori a malária, miközben fellelhető – az ismert betegségek közül – a paralízis, az ebola, a tbc új, gyógyszerekre rezisztens változata, és megjelent a – nemzetközi egészségügyi szervezetet és az egész fejlett világot aggodalommal eltöltő – H5N1 is, azaz a madárinfluenza. HIV-fertőzött a világon becslések szerint mintegy 30-40 millió ember, akiknek hozzávetőlegesen kétharmada a szubszaharai Afrikában él. Ez azt jelenti, hogy e területen minden harmadik ember vírushordozó. A legszegényebb országokban, ahol nincs gazdasági erő a betegség elleni cselekvésre, szedi áldozatait a malária. A járvány az afrikai országok 80 százalékát sújtja, és vele szemben különösen a gyermekek védtelenek.

A fejlett világban leginkább a keringési rendszer betegségei és a daganatok számítanak vezető haláloknak, és kialakulásukban jelentős az életmód szerepe. A halálozások felét a szív- és érrendszeri betegségek, s több mint ötödét a rosszindulatú daganatok okozzák. A betegségek túlnyomórészt a mozgásszegény, stresszel teli életmóddal, a rostban, vitaminokban és ásványi anyagokban szegény, de koleszterinben és szénhidrátban gazdag táplálkozással, a dohányzással, az alkohol- és drogfogyasztással hozhatók összefüggésbe.