Az 1990-es évek elejére a München Reim repülőtér túl kicsinek bizonyult az érkező fogalom bonyolítására, ezért 1992-ben felváltotta azt a várostól 29-km-re északkeletre fekvő Franz Josef Strauß Nemzetközi légikikötő. Ennek az első jelentős bővítésére 2003-ban került sor, ekkor adták át a T2-t, amely a világ kevés azon repterei közé tartoznak, amelyet az építtető egy légitársasággal együtt tervezett. Pontosan ezért lehetséges, hogy mindannak ellenére, hogy a T2-n minden a praktikumról szól, mégis emberi léptékű és amennyire egy repülőtér lehet, kényelmes.

Folytathatnánk a történetet azzal, hogy részletezzük a repülőtér paramétereit, futópályáinak hosszát, a járatok sűrűségét, a check-in putok kapacitását, de akit ez érdekel, megtalálhatja a repülőtér weboldalán az összes olyan technikai információt, amelyre szüksége van. Számunkra – vagyis az utasok számára – sokkal érdekesebbek azok a megoldások, amelyek a T2-t igazán 21. századi repülőtérré teszik, amelyeknek köszönhetően sosem érezzük zsúfoltnak a terminált, és amelyeknek köszönhetően garantáltan 30 perc alatt érhetjük el csatlakozó járatunkat. Igen, nem írtunk el semmit: a Müncheni repülőtér 2-es terminálján (melyet a Flughafen München GmbH  és a Deutsche Lufthansa AG üzemeltet), a világon a legrövidebb, csupán fél óra a két repülőgép közötti átszállási idő. 

Az építés kezdetétől fontos volt mind a repülőtér üzemeltetője, mind pedig a Lufthansa számára, hogy a terminál a lehető legkevesebb károsanyag-kibocsátással tudjon működni, miközben a működtetési költségeket minimalizálják. A repülőtérre érve a két terminál közötti téren a terminál hatalmas üvegfelülete lesz először feltűnő számunkra, amelyen keresztül rengeteg fény árad az épület belsejébe. Viszont amit már nem láthatunk, az a tető teljes területén elhelyezett „napelem-erdő”, amely éves szinten 500,000 kWh áramot termel, amely egy kisebb falu teljes energiaszükségletét fedezné. Ennek az energiának nagy részét az a technológia használja fel, amely a rendkívül gyors átszállást (vagy éppen beszállást) teszi lehetővé az utasoknak.

A terminálba lépve először az elhelyezett 90db Quick Check-in automata első csoportjával találkozunk, amelyeknél repülőjegyünkkel a kezünkben 1-2 perc alatt megkaphatjuk beszállókártyánkat. Azok számára, akik inkább a hagyományos check-in hívei a 140 pult közül biztosan találnak 50-60 nyitva tartót, így a folyamat itt sem vesz igénybe 10 percnél többet. Sokszor a repülős utazás legkellemetlenebb része a biztonsági átvizsgálás lehet, a hosszú sorban állás és a kényelmetlenségek miatt. A T2-n is nagyon szigorúan veszik a biztonsági szabályokat, azonban a biztonsági ellenőrök kedvesek, segítőkészek, és rendkívül türelmesek. A kényelmetlenséget az is tompítja, hogy egyszerre 8-10 átvilágító állomás biztosan működik, így ezen a lépcsőn is 5-6 perc alatt túljuthatunk.

Azok számára, akik a Schengeni határon kívülre utaznak, ekkor következik egy gyors útlevél-ellenőrzés, a többiek pedig már sétálhatnak is a beszállókártyájukon feltüntettet kapu felé. Talán ez ehet a beszállási folyamat leghosszabb része, hiszen a terminál alaprajza egy elnyújtott „T” betűre emlékeztet, amelynek 1 km hosszú száráról szállhatunk be repülőgépünkbe. Tehát az épület közepén érünk a tranzitba, és a legrosszabb esetben is csak 500 métert kell sétálnunk a repülőnkig. Mindezt a „kellemetlenséget” feledtetik velünk a mozgó-járdák, illetve az a tény, hogy így sosincs igazán nagy tömeg a terminál egy adott pontján, és ha kicsit több időnk van, az épület teljes hosszában található üzletekben is körülnézhetünk egy-egy souvenir után. A repülőtér üzemeltetői egyébként garantálják, hogy ugyanolyan áron juthatunk az itt kínált portékákhoz, mint a belváros bármely üzletében.

És amíg mi a terminálon felállított kávé-standok egyikén szürcsöljük kávénkat, vagy teánkat (amely ingyenes az utazóknak), feladott csomagunk az épület alagsorában utazik a 40km hosszú szalagon egészen a repülőgépünkig, melyet több mint 19 ezer elektromos motor hajt és mintegy 27 és fél ezer foto-szenzor szegélyez, hogy a megfelelő csomagok, a megfelelő vas-madár hasába kerüljenek.

Már csak egy kérdés maradt. Itt Magyarországon miért lehet számunkra fontos a müncheni repülőtér 2-es terminálja? Míg régen sok helyre közvetlen járattal utazhattunk, ma bevett szokás a légitársaságoknál az un. hub-ok üzemeltetése, ami azt jelenti, hogy egy, vagy két nagyobb központba „gyűjtik” az utasokat, ahonnan nagyobb, jobb üzemanyag-fogyasztású repülőgépekkel, így olcsóbban juttathatják el az utazókat a tengeren-túlra, vagy éppen Európa messzebb eső részeire.  A müncheni repülőtér T2-es terminálja a Lufthansa második legnagyobb európai bázisa (Frankfurt után), összesen 94 desztináció felé indulnak a daru-madaras repülőgépek, köztük több olyan amerikai és ázsiai várossal (pl.: Charlotte vagy Shenyang), amelyek Európából csak Münchenen keresztül érhetőek el közvetlenül. Ez tehát nagyon valószínűvé teszi, hogy megfordulunk ezen a reptéren, ha sokat utazunk. És akkor legalább tudhatjuk, hogy nincs nagyon miért aggódnunk, jó helyen várjuk a felszállást.

-Szby-