A játék az egész állatvilágban megfigyelhető tevékenység. Születés után a világ megismerését  és a tanulási folyamatokat segíti elő, az ember számára emellett alapvető örömforrás, szórakozás, kikapcsolódás, amely nem kizárólag a gyermekkorra korlátozódik, egész életünkön át, az élet szinte minden területén jelen lehet. Noha változatainak száma végtelen, minden esetben az izgalom (a nyeréshez vezető út) és az öröm (a nyerés) lehetőségét hordozza magában a résztvevők számára.

Szenvedélyes játék. Erkölcsi és morális leépülés?

Olyannyira, hogy az emberek 99 százaléka életében legalább egyszer kipróbálja a szerencsejátékot. Van, aki megelégszik ennyivel, és van, aki többet nem tud kiszállni belőle. Amerikai vizsgálatok azt mutatják, hogy kóros játékszenvedély a lakosság 1-1,5 százalékánál alakul ki, ami Magyarországon  körülbelül százezer rendszeresen kockáztatót jelenthet, ám olyan statisztikák is vannak, amelyek szerint 2-3 százalékot érint a beteges szenvedély. A játékszenvedélyek az impulzuskontroll-zavarok (késztetéseknek, csábításoknak való ellenállás képtelensége) közé tartoznak. A játék célja a győzelem, a siker iránti vágy, illetve a napi – sokszor nyomasztó – valóságból való kiszakadás.

A szenvedélyes játékosok többsége – az alkohol- és a drogfüggőséghez hasonlóan – férfi. „Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a férfiak jóval teljesítményorientáltabbak, mint a nők, ráadásul a kudarc- és stressztűrő képességük is alacsonyabb” – árulta el Bolgár Judit pszichológus, egyetemi tanár.

Nem véletlenül említjük a játékszenvedélyt egy kalap alatt az alkohollal és a droggal, hiszen ennek is a hétköznapokból való menekülés a lényege. „Nagyobb problémát jelent, hogy a szenvedélybeteg nem akar megszabadulni a játéktól, mivel az élvezeti értéke mellett nincs súlyos egészségkárosító hatása. A drog, az alkohol vagy éppen a dohányzás esetében a romló egészsége miatt kap egyfajta fenyegető jelet az illető, amelynek következményeként beindul valami az én-védő mechanizmusában. Ennek során dől el, hogy a pillanatnyi élvezet vágya, vagy a hosszú távú gondolkodás kerekedik-e felül. Ám amellett, hogy nincs fiziológiai következménye  – csak erkölcsi és morális leépülés –, a pozitív kicsengése annál inkább érezhető. A szerencsejáték társaságot biztosít – nézzük csak a lóversenyt, vagy a kártyajátékokat, de az egymás mellett sorakozó játékgépek is megteremtik a maguk miliőjét. Persze a többi szenvedélybetegség is kötődhet szociális környezethez, de tudjuk: a drogos végül magányosan hal meg” – magyarázza Bolgár Judit.

Az emberek többségénél a szerencsejáték csupán szórakozást jelent, izgalmat, újdonságot, örömérzést, és nem folyik bele a mindennapjaikba. Ám aki a konfliktusai elől a játékba menekül, feszültségoldásra használja azt, bekerül egy ördögi körbe, mert a problémáit nem megoldja, hanem újabbakkal tetézi. Végül ez az út vezet a függőséghez. A beteg tartósan és ismétlődően hibásan viszonyul a szerencsejáték kihívásához, gondolkodását és életvitelét teljesen kitölti új szenvedélye, illetve az ehhez szükséges pénz – a legtöbb esetben kölcsönből, illegális tevékenységből történő – előteremtése. Életcéljai elpárolognak, munkája és családi élete romokban hever, egzisztenciálisan csődhelyzetbe kerül. Ilyenkor nem ritka az a végső játék (last game), mint rejtett öngyilkossági késztetés.

Hogy miért kockáztatnak az emberek? Legtöbben a gyors nyerési lehetőséget jelölik meg fő motivációnak, a szerencsejátékokra csábító reklámok pedig azt sugallják, hogy ehhez mindössze elég egyetlen esély, ami noha rendkívül csekély, pénzbe ekerül. Ám jóval inkább arról van szó, hogy az egyetlen – de legalábbis a legfőbb – örömforrás az életükben, vagy éppen pótcselekvés. 

Transzállapotban? Kielégülés © AP

"A gépezés miatt keletkezett anyagi gondokból adódó családi problémáimat egy csapásra megoldhatná egy nagyobb nyeremény vagy fődíj, és végre elismernék az erőfeszítéseimet” – mondta Mike József, aki saját bevallása szerint játékfüggő. „Van egy biztos módszerem, a játékgépek szoftvere ugyanis kiszámítható; eleinte csak figyelem, ki mennyit dob bele, és hogyan ad vissza a gép, majd mikor már van benne annyi, hogy nagyobb összeget is kiadhat, akkor szállok rá” – reagál interjúalanyunk arra a kérdésünkre, hogy szerinte ki nyer, a játékos vagy az üzemeltető. 

A kóros játékszenvedély alapvető jellemzője a kockázat megítélésének zavara. „Irreálisak, képtelenek elfogadni a véletlen szerepét, azt, hogy ha ötször piros jött ki a ruletten, hatodszorra is csak 50 százalék esélyük van a feketére. Nem logikusan, a normatív stratégia alapján döntenek, hanem a gyermeki képzeletvilágból eredő biztos szisztémára mennek, amihez mindig kell egy újabb utolsó lehetőség, hogy működjön” – magyarázza Bolgár doktonő.

A játékfüggőség kialakulásában többféle összetevő is szerepet játszhat: öröklődött hajlam, a központi idegrendszer biológiai (neurokémiai) eltérései, valamint pszichológiai tényezők. A genetikai vizsgálatok szerint az örömérzetben alapvető szerepet játszó dopamin szabályozásáért felelős egyik génben jelentős eltérés mutatkozik a szenvedélybetegek és a kontrollcsoport között. De ezt nem kell készpénznek venni, azoknál, akik a kóros gént (DRD2 A1 allél) hordozzák, csupán nagyobb valószínűséggel lép fel szenvedélybetegség.

Az eufória biokémiai alapja a dopamin felszabadulása az agytörzsben elhelyezkedő örömközpontban. A folyamatot többnyire természetes források váltják ki, mint amilyen az evés, a szexuális élet, a szerelem vagy az anyai érzések. A függőségben szenvedőknél ez a jutalmazó pályarendszer sérült vagy nem működik. Mivel az átlag örömforrás így nem szabadít fel elég dopamint, valami extrát kell keresni, hogy az illető „kielégüljön”, így ők a játék – vagy az internet – révén kerülhetnek egy olyan transzállapotba, amelyet a mindennapi életükben nem tudnak elérni. A negatív életesemények legalább ennyit nyomnak a latban, közülük a két legfontosabb: a diszharmonikus családi állapot vagy egy fontos személy elvesztése.

„Ha valaki a számítógépén rendszeresen pasziánszozik, már függőnek minősül. A pénznyeremény csupán egy járulékos dolog. Akit napokig az íróasztalához szögez egy számítógépes játék, szintén szenvedélybeteg” – hívta fel a figyelmet Szegény György, munka- és szervezet szakpszichológus, igazságügyi szakértő. A szenvedélybetegeket többnyire a hozzátartozói viszik szakemberhez, akik leggyakrabban a játékgépek, pénznyerő automaták vagy kártyajátékok rabjai. Maga a betegség hosszantartó, krónikus lefolyású, ám hosszabb tünetmentes időszak után is bekövetkezhet a gyors visszaesés. „A szenvedélybetegek – terápiás vagy gyógyszeres kezelés után – tünetei átkonvertálódhatnak, például a játékgépes egy másik szenvedélynek kezd el hódolni, megjelenik egy másik betegség: ez a tünetváltás” – magyarázza a szakértő.

Természetesen nincs éles határ az egészséges és a kóros mértékű játék között. Mint a legtöbb szenvedélybetegség, ez is nagyon nehezen kezelhető, nincsen egyértelműen hatékony terápiája. A gyógyulásra nem motivált beteg kezelése pedig reménytelen. Első lépés a beteg együttműködésének elérése, a betegségtudat kialakítása, ugyanis a legtöbbjük még az orvosának sem vallja be függőségének mértékét. Pszichoedukatív módszerrel megtanítható a beteg a szerencsejátékok racionális felfogására, a „mágikus” szemlélet helyett. Emellett a konfliktusmegoldó képességet és az érzelmi kifejezőkészséget is javítani kell, ami szinte minden függőre jellemző.

Gyógyszeres kezelésben az antidepresszívumok közül a szerotonin rendszerre ható szerek (úgynevezett SSRI-ok) csökkentik a késztetést, míg a játék iránti sóvárgást a dopamin rendszert befolyásoló orvosságok (bupropionok) mérséklik. A pszichoterápiás módszerek közül az alkoholbetegeknél alkalmazott Minnesota-modell része, a gondolkodásra és viselkedésre ható kognitív viselkedésterápia válhat be. A lényeg, hogy több megközelítés egyidejű alkalmazásával lehet csak eredményt elérni, ám a visszaesés veszélye még évek múltán is nagy.

(A témáról bővebben az Egészség Plusz 2009 c. kiadványunkban olvashat. Itt megrendelheti.)