A szívgyógyászok régóta tudják, hogy a legtöbbször nagy mellkasi fájdalmat, rosszullétet okozó, gyakorta halálfélelemmel kísért infarktus bizonyos esetekben csupán más betegségekre emlékeztető panaszokkal, szinte észrevétlenül is befejeződhet. Ez korábban akkor derült ki, ha például valaki balesetben életét veszítette, és boncolásakor a szívizomzatban megtalálták a lezajlott szívizomelhalás során kialakult hegeket.

Nagy változást hozott az ElektroKardioGráfia, vagyis az EKG. Infarktus közben jellegzetes EKG-eltérések jelennek meg, sőt többnyire a görbe egyik része, a Q-hullám a beteg életének végéig jelzi a szívizomban történő elhalást. Az is kiderült, hogy az infarktusos esetek egy részében a szívizomzat bizonyos területein végbemegy az elhalás, ám azt nem kíséri Q-hullám-változás, ezért később a szívroham nyoma sem látható a görbén.

Néhány éve a szívgyógyászok is használják a mágneses rezonanciát. Ennek legújabb változata, amely DE-CMR rövidítés néven használatos a vizsgálati laboratóriumokban, kimutatja a véglegesen elhalt vagy súlyosan károsodott szívizomsejteket. Han W. Kim és munkatársai ezzel a technikával vizsgáltak meg 185 személyt, akik esetében a panaszok fölvetették a koszorúér-betegség lehetőségét, de szó se volt arról, hogy infarktusuk lett volna.

A vizsgált, szívpanaszok miatt orvoshoz forduló emberek EKG-felvétele sem utalt lezajlott szívinfarktusra, ezzel szemben a csoport egyharmadánál a mágneses rezonancia bizonyította, hogy korábbi infarktus következtében szívizomelhalás történt. Az új diagnosztikus módszer háromszor annyi lezajlott szívinfarktust mutatott ki, mint a kórtörténet és az EKG.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy statisztikai adatok szerint az ilyen, föl nem ismert infarktusos esetekben a koszorúér-betegség okozta szívhalál esélye a tizenegyszeresére növekszik két éven belül. Most azt vizsgálják, hogy a fokozott figyelemmel végzett kezelés valóban csökkenti-e a szívhalál kockázatát.