A gazdag francia városlakók jobb idő esetén falkákban özönlenek a közigazgatásilag Charente-Maritime megyéhez tartozó szigetre, amit egy három kilométeres híd köt össze a történelmi La Rochelle városával. Jóllehet Île de Ré Magyarországtól elég messze van, de a különlegességre vágyó kelet-közép-európaiak előbb-utóbb nyilván felkeresik. Érdemes is. Hosszú homokos tengerpartjai és a Riviérához hasonlóan magas napsütéses órák száma érthetően tízszerezi meg nyaranta a sziget 20 ezres lakosságát. Természetesen csak azért nem érdemes odautazni, hogy Lionel Jospin korábbi francia miniszterelnökkel, esetleg Johnny Deppel összefussunk – ám ez sem kizárt.

A különleges kalandokat ígérő Île de Ré tehát sokakat vonz. Azzal együtt is, hogy alig néhány hónapja (február végén) iszonyatos vihar tombolt a környéken, és rettenetes pusztítást végzett a szigeten.

A turisták azonban nem ijednek meg egykönnyen, és persze van számtalan olyan látnivaló, amiért érdemes ide jönni. Évente mintegy 180 ezren a 19. század közepén épített világítótornyáért keresik fel (Phare des Baleines) a szigetet - az 57 méter magas torony fényét 50 kilométerről is láthatták a hajósok. Ennél közel kétszáz évvel korábban épült 29 méteres elődje, ami szintén megcsodálható, nemrég ráadásul fel is újították.

A hagyományok kedvelőit valószínűleg örömmel tölti el, hogy a mai napig teljes erőbedobással párolnak sót a tradicionális módszerekkel. Az igazi gourmet-k pedig talán azt is tudják, hogy a víz felszínén fennmaradó finom sókristályokat fleur du selnek (sóvirágnak) hívják, és a Ré-szigeti fűszernek Franciaország határain túlnyúló rajongótábora van. Igaz, ma már legtöbben nem veszik igénybe a párláshoz és a sószállításhoz a szigeten mindenütt feltűnő szamarak segítségét – a képeslapokról furcsa nadrágban a turistákra mosolygó csacsikra annak idején azért húztak színes gúnyákat, hogy ekképpen óvják az állatok bőrét a szúnyogoktól.

Mások inkább amiatt igyekeznek Île de Ré-re, mert andalogni vágynak a Vauban márki által tervezett falakon. Az UNESCO világörökségi listájára két éve felkerült Saint-Martin-de-Ré-i erődítmény része annak a védrendszernek, amit még a 17. században épített ki a kor stratégazsenije, Vauban marsall. Tucatnyi erőd került fel a listára két évvel ezelőtt, ám a kreatív hadmérnök összesen vagy 160 helyszínre tervezett jellegzetes, csillagbástyákkal telitűzdelt falakat. Persze, ha valaki otthon felejtette az útikönyvét, akkor se keseredjen el. Charente-Maritime megye egyetlen ötcsillagos szállodájából, a Saint-Martin-de-Ré-i, a szigetet körömszakadtáig védő marsallról elnevezett Hotel de Toiras ablakából kipillantva egy szempillantás alatt felmérheti, hova érdemes mennie a nyüzsgő kikötőben.

Legelébb is – vonhatjuk le a következtetést a hosszan kígyózó sor alapján – a fagyishoz. A messzi városokból is (a borsos, 9 eurós hídvámra fittyet hányva) özönlenek a népek említett gasztronómiai szentély elé, ahol 60 féle ízesítésű kézműves fagylalt kapható. Kezdőknek a tradicionális ízeket ajánljuk, a vidékkel már aktívan barátkozó turisták kipróbálhatják a levendula- és a pipacsfagyit, míg a sóskaramell, az osztriga és a krumpli ízesítés már valóban csak a hardcore rajongóknak javasolt. Mindazonáltal, annyit bizton állíthatunk, sok, a fentebb említett fagyiknál kellemesebb élményben lesz része az odalátogatóknak.

Izsák Norbert