Egészen biztosan nem a legjobb időpontot választja az, aki a gazdasági válság egyik főszereplőjévé előlépett országba épp most látogat, de nem mindig rajtunk múlik a választás. Egy biztos, hogy egy hihetetlenül zsúfolt, zajos, az ókori romokat leszámítva gyakorlatilag jellegtelen épületek végeláthatatlan tengerét nyújtó helyre érkezik meg az utazó az otthoni 13 fokból az itteni 32-be. De mint minden hely, Athén is érdekes az első perctől fogva, legfeljebb nem azért, mint eredetileg gondoltam.

Kattintson a képre, ha többre is kíváncsi

Méhes Károly

A taxis vad vezetése közben sem felejt el minden egyes templom előtt négyszer keresztet hányni magára, miközben a combját csapkodja, mert – állítása szerint - tönkre ment a taxaméter; a falragaszokon pedig hamarost feltűnik a nagy sarló-kalapács: a Görög Kommunista Párt tart vidám hétvégét, arra várják az érdeklődőket. Mint kiderül, arra is jó esély van, hogy belefussunk egy tüntetésbe, nekem a Régészeti Múzeum mögött adatott meg az élmény, úgy kétszáz egyetemista skandált valamit a kultuszminisztérium ablakai alatt erős rohamrendőri felügyelet mellett, de délben befejezték, lehetett menni a menzára ebédelni...

Rendőr amúgy is akad bőven Athénben, amit akár jó érzés is lehet, hiszen vigyáznak a rendre, de jelenti azt is, hogy ez a rend igencsak törékeny. Christos, a kísérőm elsők között mutatja meg azt a helyet, ahol a 2008-as, első nagy zavargásoknál a rendőrök lelőttek egy 8 éves kisfiút. A görögök már nem a Parthenonról és Pallasz Athénéről szavalnak a turistáknak, hanem a mai, számukra különösen kiábrándító jelenről mesélnek. Tény és való, itt sétálgatva nem csak a végtelenül szennyezet levegőt érezni, hanem a magyarországinál sokkal inkább tapintható szegénységet is: romba dőlt házak, koldusok hadai mindenütt, a kissé félre eső helyeken pedig a kapualjakban a kábítószeres gruppok a nyílt színen adják be maguknak az anyagot.

Tekintse meg galériánkat, kattintson!

MTI

Stelios Virvidakis egyetemi tanár is csak a kezét tudja széttárni rögtönzött beszélgetésünk közben: „A történelem számunkra csak gondokat okoz, mert nem tudunk méltóak lenni többé a múlthoz, amivel azonosítanak bennünket. A klasszikus Görögország már csak egy álom, ami a számunkra elérhetetlen...” – magyarázza, és ő is egyetért az összes görög ember álláspontjával, miszerint a gazdasági krízis egyenesen következett a morális krízisből. „Nem furfangosak vagyunk, hanem csak lusták” – teszi hozzá fájón.

Azért mégis csak segít a dicső múlt, valahol a lelkek mélyén - vélem én, bár kétségtelen, megélni nem lehet belőle. Mindenesetre most ünnepelhették a maratoni csata és ezzel együtt a maratoni futás 2500. évfordulóját, bár elhangzott az is, hogy vajon tudja-e az a sok ezer futó, amikor nekivág 42,1 kilométernek New Yorkban vagy Londonban, hogy mért is hívják így ezt a futószámot?

Persze nem akarok egy percig sem igazságtalan lenni, mert éri sok kellemes meglepetés is az embert. A nem is kissé bonyolult görög feliratok mellett sokszor kell az utcán kérdezősködni; amikor egy borostás, vedlett papucsú, morcos arcú urat szólítottam meg üzlete előtti mélázásában, nem csak szívélyesen fordult hozzám, de igen szép angoltudással magyarázta el, merre kell tovább bandukolnom - és ez majdnem mindenkire jellemző.

Minden egyéb meg - kiragadva a fényképezőgép lencséje által - olyan, mint a képeskönyvekben: áll az Akropolisz a város felett, fel kell rá mászni a többi, sok száz amerikai, japán és orosz turista társaságában, végigböngészhetjük a múzeumok befogadhatatlan kínálatának részleteit, ehetünk húspogácsát és kortyolgathatunk hozzá Alpha vagy Fix sört. Már csak azt kell eldönteni, mekkora Periklész- vagy diszkoszvető-szobrot viszünk haza. Mert a turistának a legkönnyebb. Hazamegy.

Méhes Károly