Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Több mint 35 milliárdos tartozásuk volt a kórházaknak a félév végén

Két év távlatában nőtt, de a tavalyi féléves adatokhoz képest csökkent a kórházak lejárt határidejű szállítói tartozása, amely az idei félév végén több mint 35 milliárd forint volt – derül ki abból a válaszból, amelyet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások minisztere adott az MSZP-s Garai István Levente írásbeli kérdésére.

MTI Világ

Visszaküldik a csehországi szeszt a szlovákok

Nem kerülhetnek a szlovák piacra azok a csehországi szeszes italok, amelyeket a metilalkohol-mérgezés miatt bevezetett importtilalom előtt szállítottak az országba. Ezeket az italokat várhatóan visszaküldik és kicserélik – mondta Lubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter kedden Pozsonyban.

MTI Plázs

Gyertyafénynél segítettek egy szülésnél a mentősök

Egy nehezen megközelíthető szőlőhegyi présházban, gyertyafény mellett küzdöttek egy újszülött életéért a mentők kedd hajnalban a Baranya megyei Gyód településen - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője

MTI Plázs

Cigi, pia: hamarabb jöhet a hasnyálmirigyrák

A dohányosoknál és a nagyivóknál jóval fiatalabb korban, az átlaghoz képest egy évtizeddel korábban jelenhet meg a hasnyálmirigyrák - állapították meg amerikai kutatók.

hvg.hu Plázs

Nagyon extra helyen élvezhetjük a Wampot

A Design Hét alkalmából a WAMP október 6-7-én különleges helyszínre, a Dorottya utcai Palazzo Dorottya falai közé költözik, és több mint 2500 négyzetméteren várja a design rajongóit.

Décsi Juli Plázs

Egy cuki pulcsival megszerethető az ősz

Még mindig a nyári ruháit hordja? Itt az ideje, hogy szembesüljön az ősszel. A pulóver, a poncsó, a kardigán vagy a blézer tökéletesíti a réteges öltözetet.

hvg.hu Plázs

Gyógyszermaradványokra bukkantak magyar folyókban

Magyar és román kutatók háromszázötven, különböző helyen vett víz-, növény- és állatmintát elemeztek, hogy megállapítsák, milyen nyomokat hagy az intenzív gyógyszerfelhasználás a vizekben - közölte a Világgazdaság.

hvg.hu Itthon

TEK-esek és testőrök őrzik Ádert az Uzsokiban

Civil ruhás biztonsági emberek őrizték Áder János államfőt, akit hétfőn délelőtt műtöttek meg egy térdsérülés miatt a zuglói Uzsoki kórházban - írja a Blikk. A lap úgy tudja, Áder János még délután sem kívánt látogatókat fogadni, mivel alig volt még túl a műtéten.

Tossenberger Adél Kult

Minden napra jut egy menő hely Budapesten II.

Amikor már azt hinnénk, a sorra nyíló romkocsmák, bárok és bisztrók újhullámába nem fér bele több izgalmas hely, még mindig érhetnek pozitív csalódások. Legutóbbi gasztrotúránkon csokis croissant illatú párizsi padlásokon, kávégőzös ausztrál tengerpartokon, és csülökkel megpakolt magyaros fazekakon át vitt az utunk, közben pedig megtaláltuk Budapest vendéglátóiparának Batmenjeit is.

MTI Világ

Alkoholmérgezés: már 27 halott van Csehországban

Csehországban huszonhétre nőtt a metilalkohol-mérgezés halottainak száma - jelentette hétfőn a cseh közszolgálati hírtelevízió. A laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy a mérgező alkohol végzett egy magányos férfivel, aki pénteken halt meg egy családi házban Frydek-Místekben.

MTI Ingatlan

Fotók: íme Az év háza

Ásztai Bálint és Kovács Csaba pécsi vendégháza nyerte el Az év háza 2012 díjat; míg a Horváth András által tervezett zengővárkonyi családi ház a Magyar Építész Kamara, Basa Péter és Reisz Ádám balatonszéplaki villája pedig a Magyar Építőművészek Szövetségének különdíjában részesült.

MTI Plázs

Ezért érdemes cseresznyét enni

A cseresznye fogyasztása csökkentheti a köszvényes rohamok kockázatát - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Zelenszkij Amerikába üzent: Az ukrán elnököt Ukrajnában kell megválasztani

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai

Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt

Bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét Magyar Levente kijelentései miatt

A címlapról ajánljuk