szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Angol lapértesülés szerint hamarosan lovaggá ütik David Beckhamet, a Real Madridban légióskodó futballsztárt.

Az Independent című napilap úgy tudja, hogy a 31 éves középpályás már megkapta a hivatalos értesítőt a ceremóniáról, ám a királynő sajtóirodája, illetve az érintett egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Beckham nem az első labdarúgó lenne, aki neve elé illesztheti a "Sir" megszólítást: korábban többek között a legendás Stanley Matthews és Bobby Charlton is hasonló megtiszteltetésben részesült.

hvg.hu Tech

A tíz „leghitelesebb” fotó szellemekről

A szellemek és egyéb parajelenségek létezése az emberiség kezdete óta sokakat foglalkoztat, miközben az önmagát racionális lénynek vallók többsége zsigerből elutasítja a szellemek létezését, és különösen szkeptikus az ezzel foglalkozó kutatásokkal szemben.

MTI Shake

Superman visszatér

Visszatér a Superman című filmsorozat a hatodik résszel a filmvászonra 2009-re.

MTI Világ

Negyvenhatmillió egy palack tequiláért

225 ezer dollárért (46 millió forintért) adtak el egy palack tequilát egy amerikai gyűjtőnek, s ezt az összeget a Guinness Rekordok Könyve is csúcsként ismerte el – jelentette be a Mexikóban nemzeti italnak számító agavépárlatot készítő cég.

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Olyan akkumulátor kerülhet az iPhone 18-ba, amire eddig nem volt példa

Olyan akkumulátor kerülhet az iPhone 18-ba, amire eddig nem volt példa

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről