"... mert a könyvek, azok más emberek tapasztalatai, azok nem segítenek sajnos a toryoónak, őrajta csak a saját tapasztalatai segíthetnek, neki mindig mindent saját magának kell kipróbálnia, természetesen még azelőtt, hogy toryoo lesz, mert akkor már nem próbálkozhat, gondoljanak bele, egy toryoo nem tévedhet, ha egy rajz nem lesz helyes a fatörzsön, nagy baj van belőle ..."

Krasznahorkai László legújabb könyvét, a Seibo járt odalent című művét - ahogy arra a szerző egy vele készült interjúban utal - éppúgy nevezhetnénk elbeszéléskötetnek, mint amennyire regénynek, az egyes írások között ugyanis szorosabb az összefüggés, mint egy hagyományos elbeszéléskötetben. A számozást tekintve a Fibonacci-számsort követő elbeszélések ugyan egymástól időben, térben távol játszódnak, különböző kultúrákban, mégis összeköti őket valami láthatatlan szál. Megjelennek előttünk olyan varázslatos és a művészettörténet térképén kiemelt helyek, mint az andalúziai Granada, Párizs, Barcelona, Athén, Velence vagy éppen Firenze. S ha egy távol-keleti kultúrákban járatlan kelet-európaiban felmerülne is az elbeszélések olvasása közben, hogy egy ilyen dicső listán mit keres a ma főleg az éghajlatváltozási keretegyezmény aláírásának helyszíneként ismert Kyoto, e könyv után már senki nem gondolja, hogy a korábbi császári főváros, japán idegenforgalmának egyik ékköve csak az író elfogultsága miatt jelenik meg.

A novellák egy része napjainkban játszódik, másik része a régmúltban, de mindez a legtöbb esetben egyáltalán nem lényeges. A művészet bukkan elő minden történetből, egyszer egy szöveg, másszor egy festmény, egy freskó vagy egy épület körül gyülekezik az író, az általa életre hívott szereplők, a kérdésről összegyűjtött hatalmas információmennyiség és a rejtvényfejtő olvasó. A szépség keletkezésének rituáléja van, de nem csak a keletkezésének: egy mű szellemiségének évezredes, elkészültének évszázados előzményei vannak. Krasznahorkai a hivatalos kánonnal szembenálló, alternatív művészettörténetet és történelmet citál, késhegyig menő kutatói vitákat jelenít meg vagy alkot újra.

A könyv letehetetlen, de nem csak olvasás közben, hanem utána sem könnyű a hatása alól szabadulni. Jöhet a második olvasat, könyvtári böngészések vagy internetes kutakodások annak kiderítésére, vajon ezekből a végig a bennfentesség érzetét erősítő történetekből mennyi a valóság és mennyi a művész fantáziájának szüleménye.

"Olyan sokáig tartott gyerekkorom ostoba boldogsága, hogy pontosan huszonkilenc éves koromig ostoba és boldog gyerekként éltem. Természetes, hogy összeomlásra és megsemmisülésre van ítélve egy olyan birodalom, amelyben a trón várományosa huszonkilenc évig ostoba és boldog gyermekként élhet."

Orhan Pamuk idén lefordított, 1990-es műve, a Fekete könyv is egy rejtvény, a szó legösszetettebb értelmében. Egy török fiatalember nyomoz eltűnt felesége után, de nem a hagyományos módon, hanem szövegek, fotók, mozgóképek és emlékek újraértelmezése révén, sorok közötti üzenetek, fényképarcokról leolvasható, titkos jelek után vadászva. A férfi egyre elkeseredettebb küzdelmét bemutató fejezeteket egy szintén nyomtalanul eltűnt újságíró rokonának tárcái (valójában sokszor inkább önálló novellák) szakítják meg egy-egy fejezet erejéig. Ezek hol ellentmondanak, hol árnyalják, hol pedig csak kiegészítik a regény fősodrában nyomozó fiatal gondolatait, cselekedeteit. A szerző könyve egyik és másik részében is – ahogyan azt a Pamuk-művekben már megszokhattuk - egyetlen fő kérdésre épít fel szinte mindent, hogy aztán kisebb történetek, példamesék százainak sorolásán keresztül újra és újra boncolgathassa ugyanazt a témát. Távolról nézve a könyvre természetesen ebben a műben is a keleti és a nyugati szemlélet szembenállása, egymás mellett élése áll a középpontban, Pamuk itt éppen a másolás jelenségén (nevezzük nyugatiasodásnak, majmolásnak, irigységnek, fejlődésnek, globalizációnak, szekularizációnak vagy bárminek) való elmélkedéseken keresztül próbálja értelmezni az oszmán múlt és a szekularizált jelen (jövő?) viszonyát. Lehet-e egy ember önmaga, és ha igen, mitől válik azzá, észreveszi-e az ember, ha elveszti értékeit, és hogyan teljesülhetnek álmai, vagy egyáltalán, jó irányba visznek-e minket álmaink, vagy már azokat is rajtunk kívülálló dolgok befolyásolják. A Fekete könyv megjelenése a Nobel-díjas írók műveit egységes és az alkotókhoz illő arculatban megjelenítő Ulpius-Ház érdeme, amely kiadó már rég nem ákombákomszerűen összefirkált címlappal, szándékosan rossz helyesírású címekkel sokkolja a külső megjelenésre is érzékeny olvasóit. Az elmúlt három év Nobel-díjjal jutalmazott alkotói ennél a kiadónál kötöttek ki: tavaly karácsonykor a kiadó törlesztette adósságát régi szerzője, Pamuk felé A nevem Piros megjelentetésével, ugyanebben az évben egy elképesztően rideg, de zseniális alkotással, a Fű dalol című művel elindult az azévi Nobel-díjas Doris Lessing azóta négykötetessé duzzadt sorozata, sőt már a frissiben Nobel-díjassá választott Le Clézio is a szerzőik mezőnyét erősíti - van tehát miből válogatnia annak, aki az elnyert címek alapján szeret válogatni.

Timbörtön, rímbörtön

Aki könnyebben emészthető ajándékot adna szeretteinek, annak is van három szépirodalomközeli ajánlatunk. Az Ulpius gondozza a pár éve az oldalpályáról érkezve (csúnya borító, halk sajtóvisszhang, inkább blogokon keresztül terjedt a híre) is sikerkönyvvé vált, A szél árnyéka című könyv szerzőjének második kötetét. Carlos Ruiz Zafón Angyali játszma című alkotása nem egyenes folytatása A szél árnyékának, de a recept hasonló: a szerző fog egy varázslatos várost, ami már önmagában is elvinné a regényt (ez itt a 20. század eleji Barcelona), és e környezetbe belehelyez egy egyszerre misztikus és - többnyire a szó pozitív értelmében - romantikus mesét. A szöveg - bár néhol dagályos és túlírt - mégis szellemes és gördülékeny. A szerző első könyvéhez hasonlóan itt is előszeretettel nyúl klisészerű megoldásokhoz (éjféli látogatások egy kihalt kastélyban, találkozás egy fekete ruhás, titokzatos ismeretlennel, randevú a temetőben, könyvlabirintus), mindez mégis összeáll egy egységes, sajátos hangulatú művé. A szél árnyékát sajnos nem sikerült überelnie a szerzőnek, de a könyv még így is kellemes kikapcsolódás lehet a két ünnep közötti pihenésben. Akárcsak a morbid rémtörténetek nagymestere, a filmrendező Tim Burton verseskönyve, a Rímbörtön avagy az osztrigasrác mélabús halála és más történek. A szerző bizarr rajzaival illusztrált kiadvány remek ajándék, ha odafigyelünk, kinek adjuk. Nem ajánljuk nagy- vagy sokszemű lányoknak, kórosan sovány srácoknak, magányosoknak és magukra maradottaknak, akik ajándékuk kézhez vétele után könnyen úgy járhatnak, mint a kötet egyik kishőse: "Amikor Jakab a Mikulástól kapott medvét, ez csak azért szegte kedvét, mert ő az a srác, kit egyszer egy grizzly majdnem ízekre szedett szét." Külső megjelenésében és néhol hangulatában is Burton kötetére rímel a Magvető másik karácsony környékére időzített kiadványa, a Parti Nagy Lajos - Banga Ferenc jegyezte képes mesekönyv, A pecsenyehattyú és más mesék. Ebben az illusztrátor Banga 13 történetet választ ki különféle népek meséiből, hogy aztán azokban a nyelvcsavaró Parti a maga örömére lubickolhasson. Hogy aztán ez a hallgatóságnak, azaz a kisgyerekeknek, vagy a mesélő szülőknek jön be inkább, arra talán maguk a szerzők is kíváncsiak lennének.

Az utóbbi időben egyre több - a szó legjobb értelmében - szórakoztató kortárs irodalommal találkozhatunk a Magvető kínálatában. Háy Jánostól A bogyósgyömölcskertész fia című könyv nem csak a kritikusoknak, de nekünk is nagyon tetszett, Vitray Tamás kötete, A kiképzés pedig talán már el is fogyott a boltokból. Utóbbi remek ajándék lehet 50 feletti ismerőseinknek, hiszen a riporter több nemzedék ikonja volt annak idején.

Cserna-Szabó András Puszibolt című novellás kötetét biztosan nem felejtjük el egykönnyen: az egyszerre bájos-bizarr történetekben mintha Fellini és Hrabal meséinek melankolikus magyar változatai születnének újjá, igen jó választás a karácsonyi hangulathoz.

Kevésbé vidám a Tericumtól Jeffrey Eugenides könyve az Öngyilkos szüzekről, ennek a történetnek köszönhetően futott be évekkel ezelőtt Sofia Coppola rendező. A sztori kicsit furcsa, mégis óriási rajongótábort mondhat magáénak, szinte már kultikussá vált megjelenése óta. Az Európánál jelent meg Nick Hornbytól a Vájtfülűek brancsa. Senki ne ijedjen meg a fura címtől, Hornby a tinikönyvek világába tett kisebb kirándulása után ismét ereje és humora teljében olvasható, remek mulatság. Egyetlen hátránya a kötetnek, hogy mivel más könyvek ajánlásáról szól, egy idő után azon kaphatjuk magunkat, több tízezer forintot költöttünk el Hornby hibájából.

Tipikus magánnyomozós történetként indul Alistair MacLean Apokalipszis című sztorija és a cím nem véletlen. Van itt minden, kémek, biológiai fegyverek és sok-sok gonosz ember. Pierre Cavell persze felülkerekedik, de addig még pont eleget izgulhat a kedves olvasó. Ha másnak szánja ajándékba, ne kezdjen bele, mert nem fogja tudni letenni.

A Bangkok, tranzit sikere után az Ulpius hazai üdvöskéje, Fejős Éva máris új sikerkönyvvel jelentkezett. A Hotel Baliban Fejős ismét a hazai ízeket kombinálja az egzotikussal, ami eddig látványosan bejött az olvasóknak. A Tericum remekül ráérzett a gazdasági világválság ritmusára és hamar jelentkezett egy vonatkozó könyvvel. A Wall Street farkasából megtudhatjuk, milyen is az a világ, amelynek a jelenlegi helyzetet nagyrészt köszönhetjük, de ettől még nem fogjuk a pénzügyi zsonglőrök világát jobban szeretni, talán csak picivel jobban érteni. Jordan Belfort könyvében erős kisegítő háttérmunkát érzünk, csak nem lehet ilyen remek stílusa és csípős humora is valakinek, aki a Wall Streeten már bizonyított – ha mégis, szerencsés fickó.

Stephanie Meyer két elég különböző könyvvel is képviselteti magát a hazai karácsonyi kínálatban. Az egyik, a romantikus tini vámpíros Twilight/Alkonyat megkerülhetetlen darabja a jelenlegi popkultúrának, és mivel már film alakban is fogyasztható, zajos sikerre van ítélve. Meyer másik könyve, A burok meglehetősen különbözőnek mondható, bár a romantikát a science-fiction kedvéért sem hanyagolja a szerző. Szép hosszú könyv mindkettő, kitartanak az ünnepek alatt.

Naomi Novik sárkányos sorozata már Hollywoodot is elbűvölte, hamarosan várható egy grandiózus filmfeldolgozás Temeraire és gazdája kalandjairól. Magyarul a második részt jelentette meg karácsonyra az Agave, Jádeköves trón címmel. És persze folytatódott a rajongók nagy örömére a Steven Saylor-féle ókori nyomozós sorozat is (Egy gladiátor csak egyszer hal meg), valamint Lawrence Block Bernie-jének olvasói sem maradnak új izgalmak nélkül (A betörő, aki Bogartnak képzelte magát). A sorozatoknál maradva, ott van még a Robert Ludlum féle Bourne-könyvek legújabb része, a Bourne-átverés, melyet most az IPC vett szárnyai alá. Bár Bourne az a különleges eset, amikor a film jobban sikerült, mint a könyv, de Matt Damon negyedszeri feltűnésére még akár két évet is várhatunk, úgyhogy addig nem marad más, mint az olvasás.

A Geopen gondozásában egy másik sikerszerző, John Grisham próbál nem megfelelni az elvárásoknak az Egy amerikai Pármában című könyvvel. Grishamról az a kép él a legtöbb olvasóban, hogy fordulatos krimiket ír, ami persze igaz is, de néha bizony meglepően költői tud lenni az öreg John. Most egy amerikai sportoló kalandjairól mesél Olaszországban, és bizony nem mondanánk, hogy unalmas.

Miközben az Európa kiadó az Agatha Christie életmű egyre kevésbé impozáns darabjaival próbálja életben tartani a legendát, a Partvonal inkább a krimi nagyasszonyának életét mutatja meg nekünk, a hölgy saját tolmácsolásában. Az Életem egyáltalán nem csak a Christie rajongók számára érdekes olvasmány, hiszen egy két világháborún átívelő életről van szó, egy olyan nőről, aki nem kereste, de nem is kerülte el a kalandokat és bejárta a fél világot. Ráadásul ott van az a bizonyos titokzatos eltűnése az írónak, ami sokakat izgatott mindig is, most fény derülhet az igazságra. A Férfiak könyve Thomas Finktől szintén valódi tapasztalatokon alapszik, jól osztályozott, gondosan rendszerezett tényeken. Ideális ajándék lehet tizenéves fiúknak, mert ebből aztán minden kiderül, amit egy férfinak tudnia kell, bár valószínűleg az idősebbeknek is tud még újat mondani.

A Guinness rekordok mára talán már híresebbé váltak, mint a névadó sör, komoly rajongói vannak az évente megjelenő, egyre vaskosabb kötetnek, amiből minden “leg” kiderül. Nem érdemes persze minden évben megvenni a friss kiadványt, de a rekordok és furcsaságok iránt érdeklődők számára kötelező legalább egy példányt tartani otthon.

Valószínűleg már mindenki kívülről fújja, hogy a nyugati társadalmak egyre csak öregednek, de a valódi felkészülést a megérdemelt, aktív időskorra folyton csak halasztgatjuk. Ezért tartjuk hiánypótlónak Dr. Marton István Korkontroll című könyvét, amiből rengeteg fontos dolgot megtudhatunk arról, mi vár ránk nyugdíjas korunkban. És talán a nagyszüleinket is jobban megértjük majd, ha utána olvasunk kicsit a témának. Vannak, akikben örökké él a gyerekkori miértke, akik mindenre szeretnék tudni a választ és hisznek abban, hogy semmi sem történik csak úgy, véletlenül. Nekik tudjuk ajánlani Tim Harfordtól Az élet rejtett logikáját, amely tudományos alapokon magyarázza meg nem csak a válásokat, de Las Vegast és a főnöki fizetéseket is.

Akik inkább a művészetekhez vonzódnak, azoknak az Ellopták! című könyvet javasoljuk, amelyből kiderül, mi van az újságok műkincslopásról szóló szalagcímei mögött. Aki elolvassa, meg fog döbbenni, mert a valóság sokszor érdekesebb, mint mondjuk Da Vinci kód misztikuma.

Sokan azt hiszik, a legkisebbeknek még nem érdemes könyvet vásárolni, pedig egészen apró csecsemők is értékelik a szép színes képeket és a rímek ritmusát. A 2-3 évesek pedig már egyenesen igénylik a meséket, verseket, kedvenceik vannak. Az egyik ilyen lassan örök kedvenc Zdenek Miller kisvakondja, amely a Móra kiadónak köszönhetően számos formátumban elérhető. Van simogatós lapozós, hajtogatós verselős és nagy alakú, hosszabb szöveggel is. A télre tekintettel talán a Vakond és a hóember című darab ajánlható leginkább, de biztos, hogy bármelyiknek örülni fog a kis ajándékozott. Ha pedig a szülők kifáradtak az olvasásban, bátran berakhatják a lejátszóba valamelyik Pöttyös Panni hangoskönyvet, és biztosan nyugalom lesz egy darabig a gyerekszobában.

Az ifjúsági könyvek piacán idén nehéz felülmúlni a Jonatán Könyvmolyképzőjét, elképesztő mennyiségű és változatosságú könyvet hoztak ki karácsonyra. A legkisebbeknek a bájos Csilingelő Pocimeséjét ajánljuk, a kisiskolásoknak pedig a fantasztikus Oliviát. A nagyobb gyerekeknek életre szóló élményt jelenthet Stephen Hawking letehetetlenül izgalmas könyve az univerzumról, és most higgyék el, hogy nem túloztunk. Remek történet, krimibe illő fordulatok, hozzá fülbemászó adatok és szemet gyönyörködtető képek a világűrről. A kamaszok, ha romantikus típusúak valószínűleg bármelyik Montgomery könyvnek örülnek, most pedig van belőlük választék rendesen, például ott van a Váratlan utazás. Ha pedig a tizenéves fiú vagy lány folyton csak feketében jár, akkor bizonyára élvezettel olvassa majd az eléggé hátborzongatóra és furcsa mód hitelesre sikerült új Böszörményi könyvek valamelyikét. Fiúknak mindig nehezebb jó olvasmányt találni, de a Villámtolvaj egészen biztosan minden ifjút fellelkesít majd különleges, modern hőseivel.

A Pagony kiadó új magyar szerzők felfedezésében jár elől, Berg Judit és Czigány Zoltán után most két újabb kortárs meseírót is bemutatnak. Az Imbusz mester autót épít című történet May Szilvia tollából pattant ki, és minden motorizáció iránt rajongó kisfiúnak és kislánynak remek választás, bár azért kutyák is szerepelnek benne rendesen. Szijj Ferenc Zöldség Annája egy kicsit emlékeztet a Lázár Ervin mesékre, egy picit csodaországos Alízra, csöppet abszurd, csipetnyit hóbortos és nagyon bájos – álmodozó, érzékeny hercegnőknek való.