Tetszett a cikk?

Németország leggazdagabb asszonyát zsarolta meg egy svájci-olasz bűnbanda: szerelmi botlásáért követeltek tőle súlyos milliókat. Susanne Klatten fizetett, aztán feljelentett.

Sok van a számláján a 43 éves svájci Helg Sgarbinak, két értelemben is. A magas, jóképű, kék szemű férfiú egykoron tiszt volt a svájci hadseregben, ott tanult tartást és jó modort, később aztán a zürichi székhelyű Credit Suisse pénzintézetnél tevékenykedett bankárként. Idővel azonban elege lett a kötöttségekből, és önállósította magát: fordítóirodát nyitott St. Gallenben. Ideje javát azonban nem a nyelvekre fordította, hanem a női szívek hivatásszerű meghódítására.

Egy hotelbárban ismerkedett meg Susanne Klattennel 2007 nyarán. Az ismerkedésből szerelmi viszony lett, a pár hol Münchenben, hol Monte-Carlóban élt át szenvedélyes órákat. A dzsigoló figyelmes volt és kedves; a 46 éves, férjezett, háromgyermekes nő, Németország leggazdagabb asszonya teljesen belehabarodott. Pedig Klattennek az a híre, hogy roppant megfontolt, fegyelmezett nő, kerüli a nyilvánosságot, ám a háttérben mozogva nagyon is tudja, mit csinál. Akár a BMW autókonszern felügyelőbizottságában ülve a maga 12,5 százalékos részvénycsomagja révén, akár az Altana vegyipari konszernnél, ahol 50,1 százaléknyi részvény tulajdonosa. A magas állami kitüntetésekkel is dekorált hölgy országos tekintély, ezt 8 milliárd eurósra becsült vagyona mellett annak is köszönheti, hogy a német kereszténydemokrata párt, a CDU egyik legbőkezűbb támogatója.

A feltűnést olyannyira kerüli, hogy az egyik legpatinásabb iparbárói dinasztia, a Quandt család sarjaként inkább a férje nevét viseli. Jan Klatten mérnökkel a BMW-nél gyakornokoskodva ismerkedett meg, ahol egyébként, hogy ne a pénzéért szeressék, Susanne Kantként szerepelt. Apja, az 1982-ben elhunyt Herbert Quandt nem csupán az ipari részesedéseket hagyta feleségére és két gyermekére, hanem felbecsülhetetlen értékű képgyűjteményét is. (De a papa kétes híréből is jutott egy kevés a leszármazottaknak: Herbert Quandt tagja volt a náci pártnak, és a hitleri időkben a vegyi üzemében kényszermunkásokat foglalkoztatott, közülük sokan mérgezésben haltak meg. A család időközben történészbizottságot kért fel a vészterhes időszak feltárására.)

Susanne Klattennek bőven lett volna hát oka az óvatosságra abban a bizonyos hotelbárban. A svájci charmeurnek mégsem volt képes ellenállni. Mint utóbb bevallotta, együttérzést ébresztett benne a férfi szegénysége, lepusztult lakása, filléres gondjai. Amikor a hónapok múltával már nagyon összemelegedtek, barátja megosztotta vele nyomasztó gondját, hogy tudniillik zsarolja őt az amerikai-olasz maffia, miután halálra gázolta egy bandafőnök fiát. Susanne fizetett, nem is keveset, 7,5 millió eurót.

Csakhogy ezzel a pénzkérésnek nem lett vége, a szépfiú egyre csúnyább arcát mutatta. Először 40 millió eurót követelt - akkor már csak egykori - kedvesétől, majd szerényebbre, 14 millióra vette, azzal fenyegetőzve, hogy a nyilvánosság elé tárja az intim együttléteikről készített videókat. Klatten ekkor ébredt rá, hogy előre kitervelt zsarolás áldozata. Az önérzetében sértett asszony színleg belement a pénzátadásba, de maga helyett rendőröket küldött a 2008 januári találkozóra. Sgarbi most Münchenben ül előzetesben. Az ügy azonban csak október végén, feltehetőleg az olasz rendőrség indiszkréciója folytán került nyilvánosságra.

Sgarbi bűntársát az olasz rendőrség májusban vette őrizetbe, amikor már elegendő bizonyíték gyűlt össze ellene. A 63 esztendős Ernani Barretta nevére Sgarbi telefonkönyvében bukkantak rá, és a kitartó telefonlehallgatás nem maradt eredménytelen. Kiderült, hogy a szerelmi találkozókat a szomszéd szobából rendszeresen filmező férfi nem egyszerűen bűntárs a zsarolásban; a bérkukkoló egy zavaros szekta főnöke, aki befolyása alatt tartotta Sgarbit. Amikor dél-olaszországi birtokán rajtaütött a rendőrség, 1,7 millió euró készpénzt és tíz luxusautót is lefoglaltak, lepecsételtek két luxusvillát és 10 év szorgos csalássorozatával összegyűjtött kincseket. Barretta feleségét és két gyermekét is őrizetbe vették, de Sgarbi felesége is fogdába került.

Az egyre pontosabban kirajzolódó történet szerint az előretolt svájci amorózó legalább három másik dúsgazdag nő fejét csavarta el Klattené előtt, milliós összegeket csikart ki tőlük is, többek között egy 83 éves asszonytól, akinek házasságot is ígért. A rászedett nők azonban nem mentek a rendőrségre, szégyellték a történteket, és férjükkel együtt inkább a hallgatást választották. Klattenben azonban volt annyi bosszúvágy és sértettség, hogy a számára is kínos nyilvánosság ellenére a rendőrséghez fordult. A férje megbocsátott ugyan, de Susanne Klatten búcsút mondhat eddig következetesen fenntartott rejtőzködésének. Pár nappal a botrány kipattanása után mindenesetre más irányba terelte a róla szóló híreket: bejelentette, hogy 910 millió euróért - a gazdasági válság miatt valószínűleg kedvező áron - megveszi az Altana másik felét is.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Monitor

Szegény dzsigoló

Miből élhet meg egy vesztes háború után a leszerelt katonatisztek serege?

Tizenötféle abroncs szerepelt az idei magyar nyárigumi-teszten

Tizenötféle abroncs szerepelt az idei magyar nyárigumi-teszten

Der Standard: Feladja a leckét az UEFA-nak a szivárványszínű stadion ügye

Der Standard: Feladja a leckét az UEFA-nak a szivárványszínű stadion ügye

Tömött sorokban ítélik el a kormány melegellenes törvényét a cégek, szervezetek, politikusok

Tömött sorokban ítélik el a kormány melegellenes törvényét a cégek, szervezetek, politikusok