szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Beperelte az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) azt az arizonai céget, amely jegyeket ajánlott az idei Oscar-gálára.

Az akadémia jogi képviselői hétfőn nyújtottak be keresetet egy Los Angeles-i szövetségi bíróságra, hogy megakadályozzák a phoenixi központú McMurry Inc. vállalkozást a törvénytelen jegyeladásban.
   
A cég hétéjszakás exkluzív csomagokat ajánlott honlapján 175 ezer dolláros (37,5 millió forint) ártól. Az akadémia szerint legalább négyet el akartak adni a csillagászati árú csomagokból, amelyek azzal kecsegtették a vásárlókat, hogy grasszálhatnak a vörös szőnyegen. A hét éjszakát a Bel Air hotelbe szervezték, találkozást ígértek híres stylistokkal, ráadásul egy kamerastáb felvette volna élményeiket.
   
Az Oscar-jegyek nem átruházhatók - ezt a szabályt szigorúan veszi az akadémia a zaklatók és a terroristák távoltartására. Az ügyeskedéssel (és drága pénzen) beszerzett gálajegyek gazdáit jogbitorlóknak tartja a testület.
   
Az idei jegyeket egyébként még nem is kezdték el kiosztani - mondta el David Quinto, az akadémia ügyvédje. Hasonló perekre már korábban is sor került, éppen a minap nyert meg egyet az akadémia a tavalyi jegyüzérekkel szemben.
   
A filmakadémia díjainak átadására február 22-én kerül sor a hollywoodi Kodak Színházban. 


 

MTI Kult

Brad Pitt új filmjét 13 Oscarra jelölték

A Benjamin Button különös élete című film 13 jelölést kapott az Oscar-díjra, ezen belül esélyes lehet a legjobb film, a legjobb színész (Brad Pitt), a legjobb női mellékszereplő (Taraji P. Henson) és a legjobb rendező (David Fincher) díjára.

hvg.hu Kult

A Iszka utazása a magyar Oscar-jelölés

Az Oscar-díjra nevező bizottság 2008. szeptember 5-i ülésének döntése értelmében Magyarországot a 2009. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában Bollók Csaba ISZKA UTAZÁSA című játékfilmje képviseli - adta hírül a magyar film nemzetközi reprezentációjára létrejött iroda, a Filmunió.

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

Mesterséges intelligencia készítette fotóval trollkodták meg Novák Előd kismama-szépségversenyét

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t