szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kevés annyira tisztelt személye van a világtörténelemnek, mint India egyik szimbóluma, Gandhi. De még egy ilyen nagyformátumú politikus múltjában is akadnak érdekességek, az életrajzírók pedig örömmel kaparják elő őket.

Gandhi: Naked Ambition, azaz Gandhi: meztelen becsvágy címmel jelent meg nemrégiben Nagy-Britanniában egy életrajzi könyv, amely a független India első miniszterelnökének magánéletével, azon belül is leginkább szexualitásával foglalkozik.

A könyv szerzője, Jad Adams az Independent nevű lap hasábjain “rántja le a leplet” Gandhi titkairól, amelyeket eddig mélységes hallgatás övezett.

Mohandász Gandhi élete polgártársaihoz hasonlóan indult, 13 éves korában házasodott meg, felesége, Kasturba 14 éves volt akkor. Az ifjú pár nagy valószínűséggel aktív volt szexuálisan, hiszen Kasturba hamarosan gyermeket várt.

AP

Később azonban, amikor Gandhi számára nyilvánvalóvá vált, hogy hazájának kell szentelnie magát, és szegénységet, valamint tisztaságot fogadott, magánélete is új fordulatot vett. A most megjelent könyv szerint Gandhi számára a szexuális nélkülözés komoly próbatétel volt, ezért sajátságos szabályrendszert alkotott. Eszerint, bár konkrét szexuális tevékenységet nem végezhetett, de egyfajta szelepként folyamatosan és részletesen írt és beszélt a szexről.

Miközben politikusként és szellemi vezetőként a teljes önmegtartóztatást javasolta híveinek, még a házasságban élőknek is, saját magára nézve más szabályokat tartott kívánatosnak – állítja az életrajz.

Jad Adams szerint Gandhi évtizedeken keresztül gyönyörű, fiatal nőkkel vette magát körül, akikkel különféle erotikus viszonyokba bonyolódott. Felesége halála után különösen erőteljesen igényelte a női jelenlétet, és követői közül számos ifjú hölgyet kötelezett arra, hogy vele aludjanak, miközben saját férjükkel nem érintkezhettek.

Gandhi viselkedését saját családja és számos munkatársa is erősen kritizálta akkoriban, akadt olyan politikus társ is, aki szexmániásnak nevezte “a nemzet atyját”. Ennek ellenére széles körben sem a furcsa szexuális kísérletek, sem a kritikák nem terjedtek el, Gandhi halála után pedig a hozzá közel állók tettek róla, hogy semmi ne derüljön ki. Kompromittáló leveleit, írásait elégették, a vele kapcsolatba került fiatal nőket pedig rávették, hogy hallgassanak tapasztalataikról a legenda életben tartása érdekében.

Nem csak Jad Adams foglalkozott a Gandhi személyével kapcsolatosan felmerült ellentmondásokkal, egy YouTube videó hasonló kétségeket fogalmazott meg, tanúkat is megszólaltatva.

MTI Shake

Kétmillió dollárt keltek el a Gandhi-ereklyék

Csaknem kétmillió dollárért keltek el egy New York-i árverésen Mahátma Gandhi áruba bocsátott személyes tárgyai, jóllehet az eladó az utolsó pillanatban megkísérelte érvényteleníteni az aukciót.

MTI Világ

140 éve született Gandhi

Száznegyven éve, 1869. október 2-án született Mohandász Karamcsand "Mahátma" Gandhi, a nemzet atyja, India felszabadítója.

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Megdöbbentő mértékben melegszik a tengerek felszíne, már kongatják a vészharangokat

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta