szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

23 év után derült ki, hogy a dél-brazíliai Madre Regina Protmann kórházban elcseréltek két, egy napon született fiút. Az első sokk után a két család megbékélt a helyzettel, és úgy döntött, összeköltözik.

A Brazília déli részén élő Dimas Aliprandi már mindig is gyanakodott származására, annyira különbözött négy másik testvérétől. A szőke kékszemű fiú egy olaszos típusú családban nőtt fel, és amikor 14 évesen a televízióban hallott egy hírt elcserélt gyerekekről bizonyosságot akart szerezni. Elmondta apjának kételyeit és megkérte, hogy csináltassanak egy DNS-tesztet. Nem volt azonban pénzük rá, így tíz évek kellett várnia, amíg maga összegyűjtötte a kb. 130 eurónak megfelelő összeget. A teszt eredménye sokkolta a családot, de végül áldásukat adták, hogy a fiatalember elinduljon a vérszerinti szülei keresésére.

Dimas balra, Elton jobbra
AP

A kórházban először nem hittek Aliprandinak, ezért egy második tesztet is megcsináltattak vele, az eredmény azonban nem változott. Ugyanazon a napon született két fiú, akiket "rossz" anyának adtak ki. A nyomok egy 45 km-re fekvő birtokra vezettek, ahol Plasterék laktak. Elton, az egyidős fiú és szülei beleegyeztek a vizsgálatba, így ők is szembesültek a tényekkel.

Összeállt a kép
AP

A felfedezés azonban nem idegenítette el egymástól a régi és új családtagokat, sőt! Aliprandiék úgy döntöttek odaköltöznek Plasterék birtokára és összekötik sorsukat. Építettek egy házat és egymást segítve élik mindennapjaikat. Az apák örülnek, hogy két fiú is segít a ház körül, az elcserélt fiatalok pedig nem bánják, hogy megduplázódtak a szüleik. "Azóta is boldogan élnek, amíg meg nem halnak"- szólhat a hollywoodi mesébe illő történet vége.

Együtt könnyebben megy a szekér: az elcserélt fiúk összehozták a családokat
AP
MTI Itthon

Elcseréltek két csecsemőt a debreceni kórházban

Újszülött kislányuk helyett egy idegen kisfiúval távoztak otthonukba szüleik a debreceni Kenézy Gyula Kórház szülészetéről még hétfőn - erősítette meg Rákos Ildikó, a kórház sajtóreferense.

Marabu Féknyúz: Így hazudnak mindenről

Marabu Féknyúz: Így hazudnak mindenről

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Fiatalodhatunk, gyógyulhatunk vagy épp sportolhatunk is fejben

Fiatalodhatunk, gyógyulhatunk vagy épp sportolhatunk is fejben

Molnár Piroska, Pogány Judit és Udvaros Dorottya is kiállt a Kolibri Színház mellett

Molnár Piroska, Pogány Judit és Udvaros Dorottya is kiállt a Kolibri Színház mellett