szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint félmillió példányban kelt el a Take That új albuma a megjelenést követő egy hét alatt, ilyen eladási mutatóra a XXI. században még nem volt példa Nagy-Britanniában.

A kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit fiúcsapata újra a klasszikus felállásban dolgozik, hiszen nyáron visszatért Robbie Williams, aki 1996-ban kilépett az öttagú formációból. Williams visszatérése mögött nyilvánvalóan az elmúlt időszakban meglehetősen sikertelen szólókarrierje áll.

A Prestige című új Take That-albumot mintegy 520 ezer példányban vásárolták meg az elmúlt egy hét során; legutóbb az Oasis volt képes hasonlóra 1997-ben a Be Here Now című lemezzel.

A Take That 2006-ban Williams nélkül állt újra össze, népszerűségéből keveset veszített a kilencvenes évek óta: a 2008-as The Circus című albumot bemutató turnéra öt óra alatt 600 ezer jegyet adtak el. Jövő májusban immár teljes létszámban indulnak egy 20 állomásos európai turnéra.

Az együttes (Robbie Williams, Gary Barlow, Mark Owen, Howard Donald, Jason Orange) több mint 40 millió lemezt adott el eddig. A Take That a Beatles után az első olyan zenekar volt, amelyik négy egymást követő slágerlista-vezető dalt produkált.

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

A reptér több mint 100 milliárd forintos osztalékának örül Nagy Márton, miután az állam több mint 1400 milliárdot fizetett érte

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját

Letartóztatták a nagybani piac egyik legnagyobb befolyású vállalkozóját