szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

2011 legrövidebb hónapjában összesen közel 490 ezer utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait, ami...

2011 legrövidebb hónapjában összesen közel 490 ezer utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait, ami pontosan 7,4%-os növekedést jelent a 2010-es februári adatokhoz képest. Az 1-es Terminálon 7,6%-kal, a 2A Terminálon pedig 11,5%-kal több utas fordult meg az év második hónapjában, sőt a januári csökkenést követően a 2B Terminál forgalma is 0,3%-os növekedést mutat. Emellett hosszú stagnálás után immár a gépmozgások (fel- és leszállások) száma is emelkedik. Idén februárban 1,2%-kal több légijármű fordult meg a repülőtéren, mint 2010-ben a tél végén.

Bánkuti András

Érdekes módon a növekedés motorját ezúttal a hagyományos/menetrendszerű légitársaságok jelentették, amelyek forgalma 28,6 %-kal (!) volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. Különösen jól teljesített a Lufthansa, az Air France, a belga Brussels Airlines, a portugál TAP és a Finnair, miközben a diszkont szegmens éllovasa továbbra is a WizzAir és az EasyJet. A fapados társaságok együttesen 5,8%-kal szállítottak több utast, a charter piacra azonban jelentős hatást gyakorolnak az arab világban zajló események: sok utast veszített a Travel Service, az Egyptair pedig szinte valamennyi kairói járatát kénytelen volt törölni, hiszen - érthető okokból - nagyon kevesen akarnak mostanában Egyiptomba utazni.

Bánkuti András

A legkedveltebb úti cél továbbra is London (Heathrow, Gatwick és Luton repülőterével), majd sorrendben Párizs és Frankfurt következik a brit főváros mögött. A legdinamikusabban fejlődő úti cél a hollandiai Amszterdam, ahová 44%-kal többen utaztak, mint 2010 februárjában, igaz ehhez hozzájárul az is, hogy a KLM egyszerre rögtön napi három járattal „robbantott” a Budapest-Amszterdam útvonalon.

Egymillió dollárt nyert a fickó, aki Ronaldót nullára verte célbarúgásban MrBeast videójában

Egymillió dollárt nyert a fickó, aki Ronaldót nullára verte célbarúgásban MrBeast videójában

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"