szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtöki közleménye szerint a fesztivál első napján European Gipsy...

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtöki közleménye szerint a fesztivál első napján European Gipsy Rocks! címmel számos ország neves előadói lépnek fel, többek között Emir Kusturica és az Asian Dub Foundation.

Az összegzés szerint a fesztivál sokszínű kínálatában a legizgalmasabb helyszínnek az Európa Kemping ígérkezik. A KIM és a szervezők közös meghívására az uniós tagállamból csaknem ezer fiatal költözik oda öt napra. A Kempingben - önálló színpadon - naponta többször mutatkoznak majd be a nemzetközi csapatból verbuválódott, javarészt alkalmi zenekarok, a fesztivál végére pedig egy közös monstre koncerttel készül a teljes csapat. Az eseményre érkező vendégeket magyar házigazdák, a meghívottak nyelvét jól beszélő egyetemisták és soproni diákok kalauzolják, bemutatva - egyebek mellett - a fesztivál határában egykor húzódott vasfüggöny és a Páneurópai Piknik helyét is.

A fesztivál központjában felépülő találkahely az Európa Konyha, amely az EU egyes tagállamainak gasztronómiáját mutatja be. Az étlapon naponta változó menüsor csábítja majd a fesztiválozókat, akinek így arra is lehetőségük nyílik, hogy az egyes fogásokat más-más konyhából válasszák ki.

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre