szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Thomas Niemietz útja 36 napig tartott, ezalatt repülővel, vonattal, busszal vagy épp csapatszállítóval hagyta háta...

Thomas Niemietz útja 36 napig tartott, ezalatt repülővel, vonattal, busszal vagy épp csapatszállítóval hagyta háta mögött a kilométereket öt földrészen - ismertette munkatársa kalandját az SWR német tartományi közszolgálati televízió. A riporter izmainak erejét kerékpáron és gyalog tette próbára, összesen 49593,38 kilométert tett meg.
   
A különleges túra az ARD német közszolgálati csatorna Mobil ember című tematikus hetének része volt. Az újságíró a fapados utazás lehetőségeit vette górcső alá, célja az volt, hogy ezer euróból 40 nap alatt megkerülje a Földet. A témával kapcsolatos műsorokat, beleértve a riporter kalandos útjáról készült filmet május végén sugározza a tévé.
   
Noha útközben úgy tűnt, hogy kifogy a pénzből, a végén még maradt is némi tartaléka. Egy Sydneyből Hawaiira, majd onnan az Arizonai Phoenixbe tartó repülőutat követően már csak 75 euró és 48 cent csörgedezett a zsebében. Ám közbeszólt a szerencse: egy világszerte jelenlévő teherszállító légitársaság, amely az interneten nyomon követte Niemietz útját, emailen "állást ajánlott" a riporternek: futárként Phoenixből Miamiba, majd onnan Düsseldorfba repülhetett.
   
"Őrület! Nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés pénzből és ilyen rövid idő alatt megkerülhetem a Földet" - mondta az újságíró, megjegyezve hogy szerencsés véletlenek nélkül persze aligha ment volna.

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa