szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kigyulladt a színpad egyik közönséghez közeli sarka a román X Faktor szombati versenyén, miközben a T&L nevű együttes zenélt – számolt be a manna.ro.

A tüzet az együttes produkciója alatt használt tűzijáték okozta. A tűz először a terem plafonján ütött ki, az égő tetőzet egy része később pedig a színpad közelébe esett. A lángok a színpadot is elérték, de az együttes mindebből semmit sem vett észre. A tűz közelében lévő nézők azonban a lap beszámolója szerint pánikba estek, a teremben pedig szétterjedt a füst.

manna.ro

A szervezőknek végül meg kellett szakítaniuk az adást, és kiürítették a termet. Mindössze fél óra alatt sikerült mindent elsimítani, és a show folytatódott. Egy blogger, aki a közönség soraiban ült, elmondta, rövid szünet után visszaterelték őket a terembe, ahol nagy volt a por.

Videókat az eseményről itt talál.

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Phil Collins Petőfi költeményei hatására megtanul magyarul – egy új színdarabban

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát