szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A megengedettnél kettővel többet, összesen hat feleséget tartott egy szaúd-arábiai "vallásrendőr", akit ezért 120 ostorcsapásra és hat hét börtönre ítélt egy helyi bíróság - írta a Der Spiegel című német hetilap internetes oldalán.

A lakosság erkölcsös viselkedését a déli Dzsiszán régióban felügyelő tisztségviselő saját magára már nem vonatkoztatta a szigorú vallási előírásokat, s nem érte be az iszlám hagyományos értelmezése szerint engedélyezett négy asszonnyal.

Az as-Sark című helyi lap jelentése szerint a hivatásos erkölcscsősz törvényes keretek között házasodott össze három szaúdi és egy, az arab királyságban élő külföldi nővel, ám két további külföldi állampolgárral már illegálisan kötötte össze életét. Utóbbi két feleségének tartózkodási engedélye sincs. A bírósági végzés szerint az ostorcsapásokat három részletben hajtják végre. A férfit öt hónapig tartó utazási tilalommal és pénzbüntetéssel is sújtják.

Az iszlám tradicionális értelmezése alapján egy muszlim férfinak egyidejűleg maximum négy felesége lehet, amennyiben mindegyikőjüket azonos bánásmódban képes részesíteni. A legtöbb iszlám országban azonban tiltják a többnejűséget.

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

„A magyar kormány klímapolitikájára erős kettest adnék. A bukástól a napenergia felhasználása mentette meg”

„A magyar kormány klímapolitikájára erős kettest adnék. A bukástól a napenergia felhasználása mentette meg”

Élettel fertőznék meg a Szaturnusz jeges holdját, és ez több kérdést is felvet

Élettel fertőznék meg a Szaturnusz jeges holdját, és ez több kérdést is felvet

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken