szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Anja Pärson, a márciusban visszavonult többszörös világbajnok svéd síelőnő anya lett, röviddel az után, hogy bejelentette leszbikus kapcsolatát. A harmincegy éves sportoló a kisfiú születésének hírét csütörtökön közölte a Twitteren, ahová egy képet is feltett kettőjükről.

Pärson júniusban egy rádiós interjúban jelentette be, hogy barátnőjével, a 39 éves Filippával él együtt, akit 2005-ben ismert meg. Arról nem szólnak az információk, hogy a kisfiút a pár melyik tagja hozta világra.

"Nem akarok szerepet játszani és valaki másnak kiadni magamat. Szeretném elmondani az igazságot magam, de főleg Filippa miatt" - mondta a sportoló, aki arra is kitért, hogy korábban nem tudta volna elképzelni, hogy nővel legyen kapcsolata. Az első találkozásukkor kialakult barátság azonban "lépésről lépésre" szerelemmé vált.

Pärson karrierje során összesen hat olimpiai érmet - egy aranyat, egy ezüstöt és négy bronzot - nyert, világbajnokságokon hét győzelmén kívül két alkalommal ezüstöt, négyszer bronzot szerzett, 42 világkupa-futamon diadalmaskodott.

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa