szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyiptológusok szerint nem esztétikai célokat szolgált, hanem ókori viselőjének járását segítette az a mesterséges nagylábujj, amelyet egy múmia maradványain fedeztek fel a régészek.

A szakemberek úgy vélik, hogy az időszámításunk előtti 950 és 710 közötti időszakból származó, fából és bőrből készült háromrészes szerkezet a világ legősibb protézise. A Manchesteri Egyetem kutatójaként dolgozó Jacky Finch két önkéntest kért fel a mesterséges lábujj valós funkciójának bizonyításához.

Az alanyok - mindkettejüknek hiányzott a jobb nagylábujja - ókori egyiptomi bőrszandálok utánzataiban, valamint mezítláb is tesztelték a művégtag hatékonyságát. A vizsgálat során egy papírmasé technikával készült, és az időszámításunk előtti 600 körüli időkből származó művégtagot is próbára tettek a kutatók.

Az eredmények szerint az alanyok sokkal jobban mozogtak a mesterséges végtagok utánzatainak segítségével. A szandál és a kartonázs-replika viselésekor az önkéntesek lábfejének ruganyossága 87 százalékos volt az egészséges bal lábukhoz képest, míg a fa-bőr protézis és a szandál együttes viselésekor 78 százalékos eredményt produkáltak.

Finch végkövetkeztetései szerint az ókori művégtag akkor volt igazán hatékony, ha gazdája szandállal együtt viselte. A tanulmányt a Journal of Prosthetics and Orthotics című folyóirat internetes oldalán teszik majd közzé – adta hírül az io9.com tudományos honlap.

Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára

Zelenszkij reagált Putyin tárgyalási javaslatára

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák

Zsákok helyett gyakrabban ürülő szelektív kukák