szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A több mint egy kilogramm súlyú tojást több száz drágakő díszíti, értékét 800 ezer euróra (236 millió forint) becsülik. Négy éve keresték.

Megtalálták a francia–svájci határon három fehérorosz állampolgárnál azt a Fabergé-stílusban készült húsvéti aranytojást, amelyet négy éve loptak el Genfben – közölte a francia rendőrség.

A több mint egy kilogramm súlyú tojást több száz drágakő díszíti, értékét 800 ezer euróra (236 millió forint) becsülik a hétfői közlemény szerint. A mintegy 25 centiméter magas műkincset egy genfi székhelyű kuvaiti cégtől lopták el 2009-ben.

A tojást csütörtök este fedezték fel közúti rutinellenőrzés során a kelet-franciaországi Annemasse agglomerációjában, a svájci határ közelében, a rendőrök ugyanis felfigyeltek egy BMW gépkocsi "gyanús manőverezésére".

A rendőrök úttorlaszt emeltek, és őrizetbe vették az első kocsiban ülő két fehérorosz férfit, akinél a tojás volt. Később a harmadik fehéroroszt is elfogták, ő Jaguárral követte két társát.

A három férfi ellen – akik közül az egyik Azerbajdzsánban született – Franciaországban több eljárás is indult betöréses lopás, illetve bűnszövetkezetben elkövetett lopás vádjával.

A rendőrök szerint a gyanúsítottak először azt mondták, hogy találták, majd azt, hogy a bolhapiacon vették a tojást. A három férfi ellen orgazdaság és illegális fegyvertartás miatt vádat emeltek, és előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni