szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Justin Bieber elütött egy fotóst hétfő éjjel Los Angelesben, ám a rendőrség szerint nem történt cserbenhagyásos gázolás.

A Laugh Factory nevű éjszakai szórakozóhely közelében valamivel éjfél előtt készült videófelvételen jól látszik a 19 éves énekes, amint fehér Ferrarija kormánykereke mögött, fotósok gyűrűjében éppen távozni igyekszik - jelentette kedden a KCAL tévécsatorna. A TMZ amerikai portál szerint Bieber integetett a fotósoknak, hogy engedjenek utat neki, ám ahogy elindult, egyiküket elütötte, majd elhajtott.

"Nem cserbenhagyásos gázolásról van szó, a nyomozás még folyik" - mondta a Los Angeles-i rendőrség szóvivője, Bruce Borihanh. A rendőrség szerint a fotóst a bal lábán keletkezett, nem életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. Bieber képviselője nem nyilatkozott.

A kanadai énekes után egy májusi baleset kapcsán már nyomoz a rendőrség, mert szomszédjai szerint autójával túl gyorsan hajtott ki Los Angeles-i házának kapuján. Tavaly is több incidensnek volt részese: a müncheni repülőtéren a házi kedvencként tartott majmát vették el tőle, mivel nem tudta a papírjait felmutatni, Londonban pedig egy fotóssal dulakodott a hotel előtt, ahol turnéja idején lakott.

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

24 órán belül összejött adományokból a kirúgott kölcseys tanárok perköltsége

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia