szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A brit régészek még sohasem szembesültek ilyen kettős koporsóval, és egyelőre nem tudják, hogy kit temethettek az ólomkoporsóba, amelyet III. Richárd kőkoporsója rejtett.

Egy másik koporsót rejtett magában az a kőkoporsó, amelyre még tavaly szeptemberben bukkantak régészek Nagy-Britanniában III. Richárd maradványai után kutatva, ám amelyet csak most hétfőn nyitottak fel.

Nyolc ember kellett, ahhoz, hogy kiemelje a 2 méter hosszú, egyik végén 60, a másikon 30 centiméter széles kőkoporsóból a benne rejtező, ólomból készültet. A brit régészek még sohasem szembesültek ilyen kettős koporsóval, és egyelőre nem tudják, hogy kit temethettek bele. Az ólomkoporsót a lehető legóvatosabban akarják felnyitni, hogy ne sérüljenek a benne lévő maradványok, a módról azonban még nem döntöttek, ezért a művelet várat magára. Az óvatoskodás annak ellenére történik, hogy az ólomkoporsó lyukas, és belekukkantva látni a halott lábát. 

A koporsó annak a leicesteri autóparkolónak a felszíne alól került elő, amely III. Richárd maradványait is rejtette. Az úgynevezett rózsák háborújának végső vesztese 1485-ben halt meg a bosworthi csatában. Szerény temetést kapott a Bosworth-höz közeli, ferences rendi Grey Friars templomban. Csontjait tavaly lelték meg, és az idén sikerült minden kétséget kizárón azonosítani, miután a teszthez a hajdani uralkodó jelenkori leszármazottai adtak DNS-mintát. 

A héten felnyitott kettős koporsó is a Grey Friars templom alapmaradványai közül került elő. Bár a kutatók nem tudják, kit temethettek el benne, feltételezéseik azért vannak. Három "jelöltjük" közül kettő – az 1272-ben meghalt Peter Swynsfeld és az 1330-ban elhunyt Nottinghami William – egyaránt az angol ferences rend vezetője volt. A harmadik esélyes Peckletoni Sir William de Moton lovag, akinek halálát 1356 és 1362 közöttre teszik.

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát