szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Medúzaszerű állatok millióit mosta a víz Amerika nyugati partjaira júliusban, a strandok ettől lilás színűek lettek, és előfordul, hogy büdösek is. Noha a legtöbb emberre nem veszélyesek, mégis jobb, ha a fürdőzők elkerülik az állatokat, mert méreganyaguk a száj és a szem környékén szúró érzést okozhat.

A rendszertani nevén Velella velellának, köznyelven vitorlás medúzának nevezett állatok a partok mentén gyűlnek csoportokba minden tavasszal. Szokatlan, hogy a nyár második felében egyszerre csak ilyen sokat partra mos a víz – mondta Steve Rumrill, az oregoni Halászati és Vadászati Hivatal szakértője.

"Nem tudni, idén miért borítja ennyi vitorlás medúza a partokat, és azt sem, miért ilyen későn" – jegyezte meg Erin Paxton, az Oregoni Parti Akvárium szóvivője.

Rumrill szerint esetleg a klímaváltozás is szerepet játszik ebben.

"Szelek mozgatják őket, és a szelek ebben az évben elég szokatlanul viselkednek" – magyarázta.

Az emberek többsége úgy gondolja, medúzákról van szó, pedig ezek a kis teremtmények ugyanúgy a csalánozók törzsébe, ám a hidraállatok osztályába tartoznak - tette hozzá a professzor.

Amikor az apró lények százai fénylő lila foltban gyűlnek össze a tengeren, olyan, mintha egyetlen nagy állat lebegne ott.

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Tisza Szigetet alapított Bruti, elköszönt a Kutyapárttól

Tisza Szigetet alapított Bruti, elköszönt a Kutyapárttól