szerző:
Horn Andrea
Tetszett a cikk?

A riói olimpia pocsék volt. A riói olimpia szenzációs volt. Mindkét állítást meg lehet indokolni. Kiküldött tudósítónk meg is teszi.

Ugyanolyan viharosan ért véget az első, Dél-Amerikában megrendezett olimpia, ahogyan tizenhat nappal ezelőtt elkezdődött. Igaz, a megnyitón nem az eső és a szél, hanem a felkészületlenség és a szervezetlenség okozott problémát. Az előzetes híradásokból persze tudni lehetett, hogy bosszantó hiányosságok tömkelegére számíthatnak a Rióba látogatók. De amikor több száz másik újságíróval egyetemben már második órája vártunk a Maracanához vezető egyik mellékutcában a transzferre, és minden egyes busz érkezésekor közelharc alakult ki az ajtóknál a felszállásért, a helyzet még annál is sokkal rosszabbnak tűnt, mint amire felkészültünk.

Horn Andrea

A következő napok során aztán mindenki beleszokott a rendszerbe. A drukkerek belakták az elképesztő természeti környezetbe épült olimpiai parkot és a többi létesítményt, bár telt házat csak nagyon kevés esemény hozott, és a többségében brazilokból álló közönség időnként felettébb sportszerűtlennek tűnő szurkolási szokásait sem volt könnyű mindenkinek elfogadni. Az olimpiai és a médiafalu szobái egy alapos takarítás és pár feltétlenül szükséges javítási feladat elvégzése után lakhatóvá váltak. A háttérmukát végzőket és újságírókat szállító buszok közlekedésében lassacskán körvonalazódni kezdett valamiféle menetrend – amelyet tartani azért sosem sikerült igazán –, és a sofőrök is egyre ritkábban tévedtek el az egymástól 20-80 percnyire fekvő létesítmények között.

Idővel mindenki belátta, hogy ha az olimpiai helyszíneken kénytelen harapnivalót vásárolni, akkor iszonyatos összegektől kell elbúcsúznia, ráadásul a választék sem nagy, a minőség pedig minősíthetetlenül alacsony. Ahogyan abba is bele kellett törődni, hogy a családtagoknak vásárolt ajándék pólók, törölközők vagy tollak, hiába árulták őket aranyporért, és hiába hivatalos termékek, nem biztos, hogy néhány használatnál többet bírnak majd.

A csarnokokban, arénákban, uszodákban végül is meg lehetett tartani a versenyeket, legfeljebb egy csap maradt a tusolni készülő műugró kezében, vagy egy medencébe öntöttek figyelmetlenségből olyan vegyszereket, amelyektől a vize bezöldült. A természetvédelmi területre épült golfpályán vízidisznók és baglyok tanyáztak, az íjászokat megették a szúnyogok. Mindig, mindenhol rettenetesen hideg volt, köszönhetően a szervezők légkondicionálás-mániájának. Lezuhant az olimpiai parkba felszerelt pókkamera. Bezúzták egy újságírókat szállító busz ablakait. Kiraboltak, megtámadtak a játékokra érkező külföldieket (nem az amerikai úszók botrányáról van szó).

Horn Andrea

A problémák sora tetszés szerint bármeddig bővíthető volna, mert ez bizony a kókányolás (gányolás, kontárkodás) olimpiája volt, amelyet mélyen meghatározott a korrupció és az igénytelenség. Mindez azonban mit sem számít azokban a felemelő pillanatokban, amelyeket csakis ezen a különleges eseményen lehet átélni.

Akkor, amikor az Isten városa nevű favelában felnőtt judokát, Rafaela Silvát sírva-nevetve éltetik honfitársai aranyérmet érő küzdelme után. Amikor Szász Emese arról beszél újdonsült olimpiai bajnokként, hogy a négy éve elhunyt édesapja is vele volt a riói páston. Amikor Imre Géza négypontos előnyről döntőt veszít egyéniben, néhány nappal később pedig fantasztikus bronzhoz segíti a párbajtőrcsapatot, és végre mosolyog a dobogón. Amikor Popole Misenga, a Menekültstátuszú Olimpiai Sportolók csapatának cselgáncsozó tagja azt mondja, túl sok halált látott már, néha azon gondolkodott, ő hogyan élhet, ha ennyien meghaltak körülötte. Amikor Hosszú Katinka a három arany után ezüstöt nyer, s a vegyes zónában bosszankodva a combjára csap: majdnem megvolt a negyedik is. Amikor Szilágyi Áron edzője nyakába ugorva ünnepli második bajnoki címét. Amikor Cseh László, Michael Phelps és Chad le Clos kézen fogva lép fel a dobogó második fokára. Amikor Nikki Hamblin felsegíti a futópályán ellenfelét, Abbey D'Agostinót egy esés után. Amikor Kozák Danuta és Usain Bolt minden számot megnyer, amelyikben csak elindul. Amikor a cselgáncsozó Tóth Krisztián bátran kimondja, hogy agyonnyomta az ötkarika terhe.

A riói olimpia pocsék volt. A riói olimpia szenzációs volt. Mindkét állítást meg lehet indokolni. De míg a rengeteg bosszúságot hamar el fogjuk felejteni, a rengeteg felemelő élmény mostantól már mindig velünk marad.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!