Embertelen - így jellemezte Candy Jacobs holland gördeszkás a körülményeket, amelyek közé a tokiói olimpián kényszerítették, amikor kiderült, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. És nem ő volt az egyetlen, aki tiltakozott, a holland delegáció további öt tagja egy csaknem nyolc órás demonstrációt is szervezett. Azt követelték, hogy legalább azt engedélyezzék nekik, hadd nyithassák ki annak a szobának a lezárt ablakát, amelyben az izolációjukat töltötték. A Mainicsi Simbun honlapjának japán kiadása szerint ezt el is érték, igaz, az ablakot csak 15 percre nyithatták ki, ez idő alatt pedig folyamatos felügyelet alatt álltak.
Július 29-én aztán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is ígéretet tett arra, hogy javítanak a karantén körülményein. Jacobs azon a napon szabadult, és azt írta ki az Instagram-oldalára: „Kell majd némi idő, hogy ezt feldolgozzam. Fizikailag és mentálisan is.”
Candy Jacobs
AFP / GRIGORY SYSOEV
Addigra már egy másik küldöttség, a német is zúgolódni kezdett. Sportolóik érdekvédelmi szervezete, az Athleten Deutschland is jelezte, hogy a karanténba került versenyzők elégedetlenek az állapotok miatt. Ők is arról panaszkodtak, hogy nem jutnak elég friss levegőhöz, úgy érzik, magukra hagyták őket, mert nem kapnak tájékoztatást arról, pontosan mi vár rájuk. Ráadásul olyan alapvető szolgáltatásokat sem tudtak igénybe venni mint a mosodai, így a piszkos ruháikat kénytelenek a mosdókagylóban kitisztítani. A felkínált ételekkel sem voltak elégedettek. A szervezet hangsúlyozta: nem kérdéses, hogy be kell tartani a szigorú karanténszabályokat a játékok biztonságos megrendezése érdekében, és a sportolók nem is luxuskörülményeket várnak el, de olyanokat igen, amelyek „a fizikai és pszichológiai igényeiket kielégítik”.
Maximilia Klein, az Athleten Deutschland képviselője kemény nyilatkozatot tett az ügyben. Szerinte a NOB felelőssége a megfelelő körülmények biztosítása, ha egyszer nem készült B tervvel, és úgy alakult, hogy egy világjárvány közepén zajlik az olimpia. „A sportolók munkája és teljesítménye milliárdos bevételeket generál, létfontosságú közreműködőként mégsem részesülnek a profitból. Mindennek a tetejébe a NOB rájuk tolta a maradék, a hőség és a Covid-19 miatti rizikót is a felelősségvállalási nyilatkozatban. Így hát elég groteszknek tűnik, hogy azok a sportolók, akiknek pozitív lesz a koronavírustesztje, börtönszerű körülmények között kell letölteniük a karantént, miközben a NOB-tagok drága luxusszállodákban vannak elszállásolva és magas napidíjat kapnak”.
A NOB elnöki szóvivője válaszolt a német panaszokra. Mint mondta, együttéreznek a karanténba kényszerült sportolókkal, egyben a körülményeik javítását ígérte. A felelősséget pedig részben a japán hatóságokra hárította. „Megértjük, hogy a helyzet nehéz, de ezek a japán szabályok és előírások” – mondta Mark Adams.
„Magasról tettek a dologra”
Július 1-je óta 430 fertőződtek meg, ennél pedig nyilván jóval többen kerültek karanténba azok közül, akik a játékokra érkeztek vagy lebonyolítóként dolgoztak az eseményen, mert kimutatták a leadott nyálmintájukban a koronavírus jelenlétét, vagy mert olyasvalakinek tartózkodtak huzamosabb ideig a közelében, akiről később kiderült, hogy megfertőződött. Így járt Philip Barker, az olimpiai szakportál, az insidethegames munkatársa is, aki összesen 13 napot töltött elzárásban az érkezése után, mert valakit, akivel egy repülőgépen utazott Tokióba, később igazolt fertőzöttként vettek nyilvántartásba. „Az érkezésem után három nappal derült ki, hogy érintett vagyok, az idő alatt egyébként is a szállodai szobámban voltam, egy-egy alkalommal hagytam csak el – a szabályoknak megfelelően – legfeljebb 15 percre, hogy vegyek valami harapni valót egy közeli kisboltban. Úgy rohantunk le, mint Usain Bolt” – mesélte Barker, akivel a kajak-kenu versenyek második napján találkoztam.
„Aztán a negyedik napon elmentem végre a médiaközpontba, és amikor visszafelé tarottam, megcsörrent a telefonom. A Covid-összekötőm volt a vonalban, a brit olimpiai bizottság sajtóattaséja. Olyan volt a hangja, mintha azt közölte volna, hogy valaki meghalt. Elmondta, hogy 14 nap karanténra köteleztek, amit végig a hotelszobámban kell eltöltenem. Ez nem hangzott túl szívderítően, mert a szobám ablaka egy másik, a közvetlen közelben álló épület falára nézett, épp csak egy fénypászma érte el a helyiséget. Ezzel nincs baj akkor, ha az ember a versenyhelyszíneken, tudósítással tölti a napját, és csak aludni tér vissza, de ha két hetet kell ilyen körülmények között végigülni... Végül megkönyörültek rajtam, és átköltözhettem egy másik szobába, ami ugyan egy forgalmas utcára nézett, de legalább besütött a nap.”
Ezután Barkernek már csak azt kellett valahogy megoldania, hogy élelemhez jusson. Ki ugyanis nem mehetett, az ételt pedig nem akarták felvinni neki. „Három napig hívogattam a recepciót, elmagyaráztam, hogy el kellett szigetelnem magam a külvilágtól, és kértem, hogy adjanak legalább reggelit. Mindezt a Google Fordítóval igyekeztem megoldani. Mindig az volt a válaszuk, hogy nem lehetséges. Aztán három nap után végre azt válaszolták, hogy oké, felhoznak valamit. Attól kezdve mindennap, reggel nyolc óra körül a hotel egyik dolgozója megjelent az ajtóm előtt egy tányér étellel. A brit olimpiai bizottság is készített nekem vészcsomagot, benne teával – ami elengedhetetlen egy brit számára –, kávéval, gabonapehellyel, gumicukorral, porlevesekkel, ilyesmikkel.”
Mivel Barker egy weboldalnak ír, tudott dolgozni a karanténban is, igaz, nem úgy és annyit, amennyit szeretett volna. Azt sajnálja igazán, hogy a nyitóünnepségen nem lehetett ott, pedig ezeknek a ceremóniáknak a szakértője, könyvet is írt az olimpiai fáklya történetéről. Mint fogalmazott: "A megnyitó azért hiányzott különösen, mert az insidethegamesnél az én feladatom a játékok történetéről és a fura, különleges, érdekes dolgokról írni, amire a kollégáimnak, akik a sporttal és a politikával vannak elfoglalva, nem jut idejük. Azt terveztem, hogy ellátogatok az olimpiai múzeumba, elmélyedek az 1964-es tokiói olimpia örökségében. Azért is kifejezetten fontos ez számomra, mert tagja vagyok az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának, amelynek az a célja, hogy összegyűjtse azokat a játékokhoz kapcsolódó információmorzsákat, amelyek egyébként elvesznének, begurulnának a padló rései közé.”
Barker azt is mondta, hogy a tizenhárom nap alatt mindössze egyetlen alkalommal keresték meg, de akkor sem közvetlenül a szervezők hívták, hanem a sajtó munkáját segítő és felügyelő csapat. „Nagyjából egy hét után érkezett ez a hívás, de sem előtte, sem azt követően senki sem kérdezte meg, hogy hogy vagyok vagy mire van szükségem. Magasról tettek az egészre. Pedig végső soron ők azok, akik megszervezték az idejutásunkat, így nem tartom elfogadhatónak ezt a hozzáállást. Az előzetesen kiadott szabálykönyvben azt írták, hogy minden esetet egyesével megvizsgálnak, de világos, hogy ilyesmiről szó sem volt, mindenkire, aki hozzám hasonlóan járt, ugyanazt a szabályt alkalmazták.”
Az újságírónak annak ellenére ki kellett töltenie a karanténidőszakot, hogy kétszer be van oltva – igaz, az erről szóló igazolására senki sem volt kíváncsi, és minden koronavírustesztje negatív eredményt hozott. Az olimpiára elutazása előtt négyet csináltatott, aztán az érkezése után, a repülőtéren, valamint az első három, a hotelben töltött napján is mintát adott. Ezzel sem foglalkoztak. Igaz, nem is ellenőrizték, hogy tényleg a szobájában marad-e. „Nem volt ellenőrzés, csak megjelent valaki négynaponta, hogy elvigye a nyálmintámat” – mondta még, és brit módra úgy összegzett: „kicsit frusztráló ez az egész”.
Barkerhez hasonlóan járt Futó Csaba, a 24.hu munkatársa, akit levélben értesítettek arról, hogy szoros kontakttá minősítették, és arra kérték, hogy július 23-tól ne hagyja el a szobáját. Igaz, addigra már majdnem egy hete – a szervezők által megszabott keretek között – Tokióban volt, és számos helyszínről, eseményről tudósított. Egyéb iránymutatást ő sem kapott, és nem is válaszoltak neki, hiába írta le, hogy be van oltva és minden elvégzett tesztje negatív lett.
(insidethegames, Mainichi)