„Én mindig azt keresem, miben lehet fejlődni, de azt látni kell, hogy a válogatott nem tartozik a legjobbak közé, ezért a labda nélküli játékban erősebb” – nyilatkozta a Bosznia-Hercegovina ellen 2–0-ra megnyert mérkőzés után Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ez a mondat egy nagy erényét jelzi a magyar csapatnak és magának Rossinak is: tisztában van a képességeivel, amelyeket a lehetőségekhez képest igyekszik maximálisan kihasználni. Egyszer akart sokat a szarka, abból egy csúnya pofon lett Németországban. Ebből kellett felállnia a válogatottnak, ami szinte tökéletesen sikerült.

Egy rakat probléma roskadt Rossi nyakába

Nehéz helyzetből várta a Nemzetek Ligája folytatását a csapata, amely az első két mérkőzésen igencsak megnehezítette a saját dolgát. A németek elleni nyitófordulóban az olasz mester váratlant akart húzni, új taktikával rukkolt elő, ami a visszájára sült el: a válogatott a Rossi-éra történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el, majd három nappal később győzelmi kényszerben lépett pályára a Puskásban, Bosznia ellen azonban görcsösen játszott, és bár megvoltak a helyzetei, csupán egy soványka 0–0-ra futotta. Két meccs, 0 lőtt és 5 kapott gól, egy megszerzett pont, kilátástalan játék és lépéshátrány a bosnyákokkal szemben.

Szűk egy hónappal később eljött az újabb kerethirdetés ideje, amely óriási meglepetést tartogatott: Gulácsi Péter saját kérésére nem került be, sőt idén már vélhetően nem is láthatjuk címeres mezben. Korábban az egyik legfőbb vitatéma az volt, hogy Gulácsi vagy Dibusz Dénes védje-e a válogatott kapuját, az RB Leipzig kapusának döntése azonban (egyelőre) pontot tett az ügy végére. Volt azonban még egy váratlan fordulat az október 1-jei kerethirdetéskor: változás történt az edzői stábban is, a nemrég kinevezett Laczkó Zsoltot Szalai Ádám, a válogatott korábbi csapatkapitánya váltotta.

Pár nappal a Hollandia elleni mérkőzés előtt újabb problémákkal kellett szembenéznie Rossinak. Az eredetileg meghirdetett csapatból előbb Horváth Krisztofer, az Újpest támadója és Kerkez Milos, a Bournemouth védője esett ki, néhány órával később pedig Loic Nego, a Le Havre játékosa is kidőlt a sorból sérülés miatt. Így kapott meghívót Dárdai Pál, Schön Szabolcs és Gera Dániel, utóbbi ráadásul még nem volt felnőttválogatott. Nego és Kerkez kiesése azért is volt különösen fájó, mert mindkettő alapember. A telki edzőközpontban kiderült, hogy Balogh Botond sérülése súlyosabb, mint amire számított a szakmai stáb, így az ő pótlását is meg kellett oldani a védelemben.

Nem volt hát kérdés, hogy a jobb oldalon Bolla Bendegúz, a balon Nagy Zsolt kezd majd, ahogyan az sem, hogy Balogh helyére a visszatérő Fiola Attila kerül be. Sallai Roland sem százszázalékosan érkezett meg az összetartásra, de tudta vállalni a játékot. Volt azonban még egy pozíció, amelyet tisztázni kellett: Nagy Ádám vagy Nikitscher Tamás kezdjen a középpálya közepén? Rossi az utóbbinak szavazott bizalmat, de hangsúlyozta, továbbra is bízik Nagyban, aki fontos szereplője a válogatottnak.

Rossi megálmodta, a csapat (szinte) tökéletesen véghez vitte a nyerő taktikát

Papíron a legerősebb ellenfél várt a magyar válogatottra október 11-én, ugyanis az Európa-bajnoki elődöntős Hollandia látogatott el a Puskás Arénába. Másfajta teher is nyomta a játékosok vállát: Magyarország negyven éve nem szerzett pontot a hollandok ellen.

A szövetségi kapitány már a mérkőzés előtt hangsúlyozta, hogy a csapatnak tisztában kell lennie a saját képességeivel. „Nem szabad az ő játékukat játszani, olyan párharcokat vállalni, amit ők erőltetnek. Jól kell védekezni, nem szabad teret engedni a középpályán. Amikor lehetőségünk lesz, gyorsan kell végigvinni a támadást.” Ennek megfelelően indult a találkozó, az első három és fél percben labdához sem értek a magyarok, a hollandok kényelmesen gurigáztak. A labdabirtoklási arány a folytatásban sem lett rózsásabb, a vendégek azonban nem tudták azt a játékot játszani, amit vélhetően elterveztek. Rossi csapata rég nem látott szervezettséggel és harciassággal védekezett, valósággal megfojtva a holland támadásokat.

És lehetőségei is adódtak, nem is egy. A 17. percben egy trükkös Szoboszlai-szöglet után Sallai lőhetett tisztán 15 méterről, de a kapufát találta telibe. Negyedórával később azonban már senki és semmi nem segített a hollandokon, Magyarország megszerezte a vezetést. Nikitscher a bal szélen indította Nagy Zsoltot, aki lövés helyett inkább a passzt választotta, parádésan ívelte át a hosszún érkező Sallai Rolandnak a labdát, aki közvetlen közelről nem hibázott.

Nem úgy néhány perccel később a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik, aki egy szabálytalan kirúgás után jó helyzetbe hozta a hollandokat, öt méterről kaptak közvetett szabadrúgást, gól azonban ebből sem született, Dibusz bravúrral hárított. Úgy tűnt, ezen a napon minden a magyar csapat szája íze szerint alakul, a 79. percben Virgil van Dijk piros lapot kapott, így bő tíz perccel a meccs vége előtt gól- és emberelőnybe kerültek. Jött azonban a hideg zuhany: egy szabadrúgás után Denzel Dumfries kiegyenlített, és Hollandia egy pontot megmentett. Az utolsó percekben bekapott gólnál is fájóbb volt Dárdai Márton kiesése, bár a helyére beálló Botka Endre stabil teljesítményt nyújtott.

Egy biztos, a világ egyik legjobb válogatottja ellen döntetlent játszani soha nem kudarc. A csapat taktikailag, szervezettségben és védekezésben is felnőtt a riválisához, kijavítva az első két találkozó hibáit.

A taktikus játék meghozta az első győzelmet

A hollandok elleni 1–1-nek köszönhetően kényelmesebb helyzetből vágott neki a zenicai túrának a magyar válogatott, amely a meccs előtt egy ponttal többet gyűjtött, mint soros ellenfele. Ezzel azonban nem elégedtek meg, a szövetségi kapitány pedig egyértelműen hangsúlyozta, hogy győzni mennek Boszniába. Ez már csak azért is fontos volt, mert az utolsó három meccsből ez tűnt a leginkább nyerhetőnek, és féltávnál még győzelem nélkül állt a magyar csapat. Olyan pedig még nem történt, hogy ne nyerjen meccset egy Nemzetek Ligája-idény alatt, sőt olyan se, hogy háromnál kevesebb győzelemmel zárjon, ez viszont már csak hatalmas bravúrral jöhetne össze.

A bosnyákoknak létkérdés volt a győzelem megszerzése, agresszívan is kezdték a mérkőzést, több mint 70 százalékban maguknál tudva a labdát. A magyarok labdabirtoklása nem volt olyan tragikus, mint Hollandia ellen, ez pedig a helyzetek számában is visszaköszönt. Több távoli lövés után az első igazán nagy lehetőségből Szoboszlai megszerezte a vezetést. A végig sokkal erősebb bal oldalon Nagy Zsolt ugratta ki a Liverpool középpályását, majd egy okos mozdulattal elpasszolta a kapus mellett a labdát.

A második játékrész elején ismét a Puskás Akadémia védőjét illette dicséret, a 49. percben szépen tört be a 16-oson belülre, majd kiharcolt egy büntetőt, amelyet Szoboszlai magabiztosan értékesített. A mérkőzés után elmondta, először hezitált, hogy máshova rúgja-e, mint ahová szokta, de végül nem változtatott: a labda nagy erővel vágódott a jobb kapufa mellé. Kisebb-nagyobb helyzetek voltak még mindkét oldalon, de amíg a magyar kapu előtt Dibusz volt kétszer is résen, addig az ellenfél kapujánál inkább a magyarok szórakozták el a kínálkozó lehetőségeket. Mindez a lényegen nem változtatott, a csapat okos, taktikus és időnként szép futballal 2–0-ra győzött Bosznia-Hercegovina ellen, és a sikerrel gyakorlatilag bebiztosította harmadik helyét a csoportban, hiszen a bosnyákoknak mindkét hátralévő meccsüket meg kellene nyerniük ahhoz, hogy előzni tudjanak, márpedig erre kevés az esély Németország és Hollandia ellen.

A magyar csapatra is ez a két együttes vár még, és elméletileg a második hely is elérhető távolságban van, hiszen 4 meccs után 5-5 ponttal áll a magyar és a holland válogatott. Ehhez azonban Hollandiában kellene győzni, és bízni abban, hogy Ronald Koeman csapata pontokat veszít Bosznia ellen, amire kevés a sansz. A harmadik hely esetén osztályozó mérkőzés vár a mieinkre.

Egy hajszálnyira a tökéletestől

Dacára a rossz kezdésnek, Gulácsi kiválásának és a sok sérültnek, Marco Rossi csapata egy hajszálnyira volt attól, hogy a két meccsen megszerezhető hat pont mindegyikét begyűjtse, ennek pedig egy kulcsa volt: a válogatott azt játszotta, amiben jó, a stabil és fegyelmezett védekezésből gyors és pontos kontrákat épített, a helyzeteit pedig viszonylag jól használta ki.

A védekezés mindkét mérkőzésen remekül működött, Dibusz bizonyította, hogy lehet rá számítani a kapuban, és Orbán is visszatalált ahhoz a formához, amelyet utoljára az Eb-selejtezőkön láthattunk tőle. Nagy Zsolt kiválóan helyettesítette Kerkezt, sőt támadásban sokkal hasznosabb is volt, mint a Bournemouth szélső védője. Két meccs, két gólpassz és egy kiharcolt tizenegyes. Egyértelmű, hogy a magyar csapat egyik legjobbja volt.

De igaz ez a sérüléssel küszködő Sallai Rolandra és Szoboszlai Dominikre is. A Liverpool középpályása a hollandok ellen védekezésben, a bosnyákok ellen támadásban csillogtatta meg tudását. Nikitscher és Schäfer András játéka nem volt annyira látványos, ellenben nagyon hasznosnak bizonyult, a Kecskemét középpályása kezdi megszilárdítani a helyét a kezdőben.

Értékeljünk!

Nem maradt más hátra, mint számokban is kifejezni a magyar játékosok teljesítményét, kezdve a hollandok elleni meccsel:

• Dibusz Dénes: 7
• Fiola Attila: 6
• Willi Orbán: 7
• Dárdai Márton: 6
• Bolla Bendegúz: 6
• Nikitscher Tamás: 7
• Schäfer András: 6
• Nagy Zsolt: 8
• Szoboszlai Dominik: 7
• Sallai Roland: 8
• Varga Barnabás: 6

Cserék:

• Botka Endre: 6
• Csoboth Kevin: 5
• Nagy Ádám: 5

Majd a bosnyákok elleni mérkőzéssel folytatva:

• Dibusz Dénes: 7
• Botka Endre: 7
• Willi Orbán: 7
• Fiola Attila: 6
• Bolla Bendegúz: 6
• Nikitscher Tamás: 6
• Schäfer András: 7
• Nagy Zsolt: 8
• Sallai Roland: 7
• Szoboszlai Dominik: 9
• Varga Barnabás: 7

Cserék:

• Gazdag Dániel: 6
• Gera Dániel: 5
• Ádám Martin: 5