Charles Simonyi a kiképző- központban. Több mint 21 millió dolláros viteldíj © hvg.hu |
„Készen állok a repülésre” – közölte tudósítónkkal az utolsó vizsga előtt az 58 éves Charles Simonyi, aki a Moszkva melletti Csillagvárosban működő kiképzőközpontban összegyűlt újságíróknak azt is elmondta, fő célja, hogy bebizonyítsa: a civil űrutasok is jelentős mértékben hozzájárulhatnak az űrkutatási programok sikerre viteléhez.
Az utolsó vizsga során az űrutasoknak azt kellett bizonyítaniuk, hogy egy esetleges veszélyhelyzet esetén – ha az űrhajó és a Nemzetközi űrállomás (ISS) összekapcsolódása során elszállna a levegő, vagy repülés közben tűz ütne ki a fedélzeten – tudják, mit kell tenniük. A hvg.hu-nak nyilatkozó orosz illetékesek elmondták, amennyiben a repülés során minden rendben lesz, a két kiképzett űrhajósnak alig van szüksége a személyzet harmadik tagjára, ám az űrturistákat mindenképpen fel kell készíteni az útra, hiszen veszély esetén fontos szerep hárulhat rájuk.
A tíznapos repülésért több mint 21 millió dollárt fizetett Simonyi – az ötödik űrturista – maga is részt vesz majd az ISS-en folyó kísérletekben, egyebek mellett a fénykép és videófelvételek elkészítésében. Ugyancsak magával viszi azt a Pille névre keresztelt magyar sugárzásmérő berendezést, amely már több űrutazáson is pontosan mérte az űrhajósokat érő sugárzás mennyiségét. A Magyarországról a hatvanas évek végén eltávozott, s a Microsoft amerikai szoftvergyártó cégnél sikeres pályát befutott Simonyit egyébként szemmel láthatóan zavarta, hogy az újságírók szinte csak iránta érdeklődnek, s többször is kérte, ne csak vele foglalkozzanak a zsurnaliszták.
Az ISS-re látogató hármas egyébként az első, amelyben nincs igazán tapasztalt űrhajós: Kotov még egyszer sem repült, s Jurcsihin is csak egyszer járt az űrben, s akkor sem a Szojuz, hanem az egyik amerikai űrsikló fedélzetén emelkedett a magasba.
Kotov, Jurcsihin, Simonyi. Vizsgázott személyzet © hvg.hu |
A vizsgákkal párhuzamosan folyik az április 7-én kezdődő űrutazás előkészítése: az ISS-t a napokban új, 375 kilométer magas pályára állították, hogy a Szojuz rakéta minden nehézség nélkül összekapcsolódhasson az űrállomással.
Egy igazi urat nem lehet csak úgy fagyasztott spagettivel etetni és instant narancslével itatni, Charles Simonyit éppen ezért különleges lakomával fogadják majd a Nemzetközi Űrállomáson.
A menü: borban párolt fürjpecsenye, kacsamell kapribogyóval, parmezános csirkefalatok, rizspuding kandírozott gyümölcsökkel és szárított sárgabarackkal készült gríztorta. Az ínycsiklandozó válogatást Martha Stewart, a dúsgazdag amerikai televíziós életmódmagazin-vezető és üzletasszony állította össze, akiről azt rebesgetik, hogy romantikust viszonyt ápol Simonyival.
A fogásokat Alain Ducasse francia sztárszakács vezetésével már előkészítették és speciális alumínium edényekbe csomagolták. Az űrvacsorát a magyar származású amerikai szoftvermilliárdos az ISS-en szolgáló orosz és két amerikai asztronauta, illetve az őt szállító Szojuz űrhajó legénységének társaságában költi el.
„Nagyon várom már, hogy a társaimmal vacsorázzunk fenn az űrben” – nyilatkozta Simonyi, aki szerint a Csillagvárosban ugyan kiválóan jól főznek, „de néhány hét után lassan mindennek ugyanolyan íze lesz. Egy kis változatosság biztos jól fog esni.”
Simonyi a Microsoft-nál kulcsszerepet játszott a Word és Excel programok fejlesztésében. Ő lesz az ötödik űrturista, aki a Space Adventures Ltd. nevű cég szervezésében eljut az űrbe, és látogatást tesz az ISS-en. Simonyi összesen tíz napot tölt majd az űrállomáson, akinek el fogják nézni, hogy megszegi az űrállomás szabályzatának egyik legszigorúbb rendelkezését, miszerint alkoholnak – még ha csupán boros szósz formájában is – nincs helye a fedélzeten.