A fosszíliát, egy 60 centis koponyadarabot a párizsi Természettudományi Múzeumban, az egyesült államokbeli Seattle város Burke múzeumában és Németországban, a stuttgarti Természettudományi Múzeumban külön-külön vizsgálta Jean-Sébastien Steyer francia, Christian Sidor amerikai és Ross Damiani német tudós. Közös következtetésük volt, hogy "meglepő módon" egy Parotosuchus jellegű óriás kétéltűről van szó.
 
A szalamandra-szerű, több mint kétméteres állat több más példánya is ismeretes ebből a korból, amely 40 millió évvel megelőzte az első ismert dinoszauruszok feltűnését. Újdonságot jelent viszont a lelőhely: a Transzantarktiszi-hegység központjában, több mint kétezer kilométerrel távolabb eddig ismert legdélibb tartózkodási helyüktől, a Déli-sark irányában lelték a fosszíliát.
 
Eddig Dél-Afrika területén bukkantak ilyen maradványokra - igaz, annak idején ez a térség földrajzilag valószínűleg egybetartozott a mai Antarktisszal. A maradványok azt is bizonyítani látszanak a tudósok szerint, hogy több mint 245 millió éve, a közép-triász kor elején az időjárás elég enyhe volt ebben a térségben egy hidegvérű, félig vízben élő állat számára.
 
A ragadozó Parotosuchus tavakban és folyókban élt, pikkelyes bőre volt, amely eltért a mai kétéltűek sima felületétől, akárcsak a mai szalamandrákétól. Feltételezik, hogy a mai angolnák módjára haladt a vízben, teste és farokuszonya hullámzó mozgásával.