A New Scientist tudományos folyóirat értesülései szerint Thomas Easton 1990-es Sparrowhawk című regénye ihlette meg a fejlesztési ügynökség kutatóit. A műben génmanipulálással megnövesztett állatok szervezetébe ültetnek be távirányítást lehetővé tévő rendszereket. A DARPA tervei hasonlóak, az ízeltlábúak testébe a bebábozódást követő metamorfózis alatt juttatnák be az elektronikus eszközöket.

A kutatók úgy gondolják, hogy a folyamat során a szervek körbenövik a chipeket és drótokat, amelyek lehetővé teszik majd az állatok távirányítását. Az első tervek szerint olyan ízeltlábút hoznának létre, amely legalább 100 méterre el tud repülni az irányító személytől, a célpont legfeljebb 5 méteres körzetében képes landolni és ott marad, amíg ellenkező utasítást nem kap.

Bár a sikerhez még további kutatásokra van szükség, az ügynökség már fel tud mutatni némi kézzel fogható eredményt. Egy az arizonai Tucsonban tartott konferencián bemutatott videoklip-sorozaton llátható volt, ahogy egy molylepkére emlékeztető amerikai dohányszender (Manduca Sexta), amelynek hátából drótok állnak ki, az izmaiba érkező megfelelő jelek hatására felemeli, majd leereszti egyik, aztán másik szárnyát.

Ahogy a Darpa kutatói megnövelték az izmokat stimuláló jelek frekvenciáját, a rovar úgy verdesett egyre gyorsabban a szárnyaival, s lassan felemelkedett a talajról. Egy másik klipben a megfelelő elektromos impulzusok hatására a dohányszender repülés közben jobbra, vagy balra fordult.

A klipeket a New York állambeli Ithacában található Boyce Thompson Institute-ban készítette Dr. David Stern és kutatócsoportja, akik hajlékony műanyagszondákat ültettek a dohányszender lárvákba, egy héttel azelőtt, hogy a kifejlett rovarok kikeltek volna.

A szondákat a dohányszender mindkét szárnyának izmaiba beültették, s azokat összekötő kapcsolódás pedig az állat hátából áll ki. Ide csatlakoznak azok a drótok, amelyek a rendszer áramellátásáról és az elektromos impulzusok továbbításáról gondoskodnak.

Egy másik Darpa-kutatást végző csoport a California University-n, Dr. Michel Maharbiz vezetésével felnőtt skarabeuszok központi ideggócába ültetett elektródákat, arra a területre, amelyek a repülést szabályozzák.

Amikor impulzusokkal stimulálták a bogár szárnyai verdesni kezdtek. A megfelelő elektromos jel segítségével leállíthatták és újraindíthatták a szárnyak mozgását, ezáltal befolyásolva az állat repülésének gyorsaságát és magasságát.

A jelenlegi kutatások arra irányulnak, hogy az alkatrészeket olyan méretűre zsugorítsák, hogy azok közül minél több elférhessen a bogár testén belül. A kész változaton már azt is megoldanák, hogy az elektronikus komponensek az állat testéből, illetve annak mozgásából nyerjék az energiát. Emellett még az is megoldásra vár, hogyan oldják meg, hogy a rovarok eljussanak a kijelölt célpontig.

„Már számos ötlet volt olyan mikrorobotok kifejlesztésére, amelyeket önálló gépekként kiküldhetünk, azonban úgy vélem, számos mérnök rájött már, hogy az anyatermészetet nem lehet felülmúlni” – tette hozzá Dr. John Hildebrand a University of Arizona kutatója.