Hogy pusztulhat el a világ?
Becsapódó aszteroidák, kósza fekete lyukak vagy a Föld mágneses mezejének megfordulása okozza majd a vesztünket? A Discover magazin ötletadója alapján járjuk körbe, miként pusztulhatunk el a természeti csapások következtében.
Aszteroidák: a csótányok se menekülnének
Nem kell több millió évet várni az aszteroidák becsapódására, gondoljunk csak az 1908-as tunguzkai esetre. A szibérai tajgába egy körülbelül hetven méter átmérőjű üstökös csapódott, a hirosimai atombombánál ezerszer nagyobb robbanást okozva. Míg egyes tudósok szerint az ilyen jellegű ütközések alaposan megrázhatják az emberi civilizációt, mások a statisztikai adatokra hivatkozva hessegetik el a riasztó jövőképet: a legtöbb becsapódás az óceánok felett történik meg, a földfelszínt pedig legtöbbször a lakatlan területeken érintik az objektumok.
Ha azonban mégis egy nagyobb aszteroida akad a Föld útjába, nem fog számítani, hogy a bolygó melyik pontjával ütközik. A becslések szerint negyedmillió évente becsapódó, közel 800 méteres testek hosszú távon globális lehűlést okozhatnak a becsapódást követő por lassú leülepedése miatt - míg az emberek ezt túlélhetik, a civilizációk valószínűleg nem fogják. Egy nyolc kilométer széles aszteroida már olyan mértékű pusztulást is okozhat, amihez a dinoszauruszok kihalása fogható. Ha a Neptunuszon túl lévő Kuiper-övből a Föld felé száguldó, nyolcvan kilométernél is szélesebb jéggömbökből csak egy is eltalálná bolygónkat, valószínűleg még a csótányok se élnék túl a kataklizmát.
Gammasugarak: a bolygóval együtt főnénk meg
A gammasugarak asztrofizikusok nemrégi felfedezései szerint 10 kvadrilliószor erőteljesebbek a Nap sugárzásánál, kitöréseik pedig kettős csillagok összeolvadását követően születnek. Ezek az objektumok az összeolvadás előtt alig észrevehetőek, így nem tudni, a következő kitörés honnan is várható. A fénykisülés ezer fényév távolságból (és ez távolabb van azoknál a csillagoknál, amiket egy felhőtlen éjszakán lehet látni) a Naphoz hasonló erősségű. Bolygónk légköre kezdetben még megmentene minket a röntgen- és gammasugaraktól, ezért cserébe azonban gyakorlatilag megfőne az atmoszféra, a felszabaduló nitrogén-oxidnak köszönhetően pedig elpusztulna az ózonréteg. Ennek következtében az ultraibolya sugarak csorbítatlan erővel érnék el a földfelszínt. Az emberek emiatt nemcsak bőrrákot kapnának, hanem az óceánokban lévő planktonok is elpusztulnának, csökkenne a felhasználható oxigén mennyisége és a tápláléklánc jelentős állomásának is búcsút mondhatnánk.
Fekete lyukak: dimenzióváltás helyett extrém klímaváltozás
Az indianai Notre Dame University kutatója, David Bennett becslései szerint a Tejút körülbelül 10 millió fekete lyukat tartalmaz. A lyukakat annak alapján észlelték, hogy hogyan torzították el és erősítették fel a távoli csillagok fényét. A fekete lyukak a csillagokhoz hasonlóan pályán keringenek és nem is kell ütközniük a Földdel, hogy hatalmas problémákat okozzanak. Csak a Naprendszerbe kell beszabadulnia egy fekete lyuknak ahhoz, hogy eltérítse az összes bolygót pályájáról: a Föld esetében ekkor vagy extrém klímaváltozásra számíthatunk vagy ki is repülhetünk a külső űrbe, távol a Naptól.
Napkitörések: ha túl meleg, az sem jó, ha túl hideg, az sem jó
Míg a Föld légköre és mágneses mezeje semlegesíti a napkitörések hatását, a Yale University egyik kutatója szerint már a régi csillagászati feljegyzésekben is vannak az átlagosnál sokkal nagyobb kitörésekre utaló jelek. A szokásosnál akár húszszor is fényesebb szuperkitörések erőssége milliószorosa annak, amit Napunktól észlelünk: ezek egy pár óra alatt megsüthetnék a Földet és elkezdhetnék felszámolni az ózonréteget is. Napunk nem szokott ilyeneket produkálni, de nem tudjuk, képes-e ilyesmire vagy mi az oka a szuperkitöréseknek.
Míg a túlságosan nagy napaktivitás halálos lehet, a túlságosan kis erősség is problémás. A Hardvard-Smithsonian asztrofizikai központ egyik munkatársa, Sallie Baliunas azt állítja: sok napjellegű csillag életében fordul elő csendes időszak. Míg ezek során csak egy százalékkal lesznek halványabbak, ez a Földön gyakorlatilag újabb jégkorszakot eredményezhetne.
Megbolygatott mágneses mezők: jön a részecskevihar, megy a tájékozódási képesség
Pár százezer évente megfordul a Föld mágneses mezeje, a pólusváltások között pedig körülbelül egy évszázadnyi ideig gyakorlatilag el is tűnik. A tudósok szerint hamarosan várható egy újabb ilyen változás, mivel az utolsó 780 ezer éve volt, s az elmúlt évszázadban körülbelül 5 százalékkal csökkent bolygónk mágneses mezejének erőssége. Ez azért adhat okot az aggodalomra, mert a mágneses mező visszafogja a kozmikus sugarakat és az űrből érkező szubatomi részecskéket is, e védelem nélkül pedig eltűnne az ózonréteg. Sszámos élőlény is a mágneses mezőt alapul véve navigál.
Vulkánok: széles repertoár az üvegházhatástól az éhínségig
Az izlandi Laki vulkán 1783-as kitörése 12 köbkilométernyi lávát engedett az országra, amely a hamuval és a gázokkal együtt körülbelül kilencezer ember életét és az izlandi jószágok nyolcvan százalékát követelte, az ezt követő éhínség pedig Izland népességének negyedét pusztította el. Az atmoszférába került por pedig kilenc fokkal alacsonyabb téli hőmérsékletet eredményezett - Amerikában.
Hatvanöt millió évvel ezelőtt a mai India területén azonosítottak be egy ennél százezerszer nagyobb vulkánkitörést, számos paleontológus szerint nem kósza aszteroida, hanem ez áll a dinoszauruszok kihalása mögött . Egy korábbi és ennél is nagyobb szibériai kitörés a korabeli élőlények 95 százalékával végzett. A vulkanikus gázok savas esőt is okozhatnak, a kibocsátott szén-dioxid pedig hosszan tartó üvegházhatást is eredményezhet.
Nem kell több millió évet várni az aszteroidák becsapódására, gondoljunk csak az 1908-as tunguzkai esetre. A szibérai tajgába egy körülbelül hetven méter átmérőjű üstökös csapódott, a hirosimai atombombánál ezerszer nagyobb robbanást okozva. Míg egyes tudósok szerint az ilyen jellegű ütközések alaposan megrázhatják az emberi civilizációt, mások a statisztikai adatokra hivatkozva hessegetik el a riasztó jövőképet: a legtöbb becsapódás az óceánok felett történik meg, a földfelszínt pedig legtöbbször a lakatlan területeken érintik az objektumok.
A hollywoodi sci-fik rémképei valósággá válhatnak © NASA |
Ha azonban mégis egy nagyobb aszteroida akad a Föld útjába, nem fog számítani, hogy a bolygó melyik pontjával ütközik. A becslések szerint negyedmillió évente becsapódó, közel 800 méteres testek hosszú távon globális lehűlést okozhatnak a becsapódást követő por lassú leülepedése miatt - míg az emberek ezt túlélhetik, a civilizációk valószínűleg nem fogják. Egy nyolc kilométer széles aszteroida már olyan mértékű pusztulást is okozhat, amihez a dinoszauruszok kihalása fogható. Ha a Neptunuszon túl lévő Kuiper-övből a Föld felé száguldó, nyolcvan kilométernél is szélesebb jéggömbökből csak egy is eltalálná bolygónkat, valószínűleg még a csótányok se élnék túl a kataklizmát.
Gammasugarak: a bolygóval együtt főnénk meg
A gammasugarak asztrofizikusok nemrégi felfedezései szerint 10 kvadrilliószor erőteljesebbek a Nap sugárzásánál, kitöréseik pedig kettős csillagok összeolvadását követően születnek. Ezek az objektumok az összeolvadás előtt alig észrevehetőek, így nem tudni, a következő kitörés honnan is várható. A fénykisülés ezer fényév távolságból (és ez távolabb van azoknál a csillagoknál, amiket egy felhőtlen éjszakán lehet látni) a Naphoz hasonló erősségű. Bolygónk légköre kezdetben még megmentene minket a röntgen- és gammasugaraktól, ezért cserébe azonban gyakorlatilag megfőne az atmoszféra, a felszabaduló nitrogén-oxidnak köszönhetően pedig elpusztulna az ózonréteg. Ennek következtében az ultraibolya sugarak csorbítatlan erővel érnék el a földfelszínt. Az emberek emiatt nemcsak bőrrákot kapnának, hanem az óceánokban lévő planktonok is elpusztulnának, csökkenne a felhasználható oxigén mennyisége és a tápláléklánc jelentős állomásának is búcsút mondhatnánk.
Ha beszabadul a Naprendszerbe egy fekete lyuk, bajban leszünk © NASA |
Az indianai Notre Dame University kutatója, David Bennett becslései szerint a Tejút körülbelül 10 millió fekete lyukat tartalmaz. A lyukakat annak alapján észlelték, hogy hogyan torzították el és erősítették fel a távoli csillagok fényét. A fekete lyukak a csillagokhoz hasonlóan pályán keringenek és nem is kell ütközniük a Földdel, hogy hatalmas problémákat okozzanak. Csak a Naprendszerbe kell beszabadulnia egy fekete lyuknak ahhoz, hogy eltérítse az összes bolygót pályájáról: a Föld esetében ekkor vagy extrém klímaváltozásra számíthatunk vagy ki is repülhetünk a külső űrbe, távol a Naptól.
Napkitörések: ha túl meleg, az sem jó, ha túl hideg, az sem jó
Míg a Föld légköre és mágneses mezeje semlegesíti a napkitörések hatását, a Yale University egyik kutatója szerint már a régi csillagászati feljegyzésekben is vannak az átlagosnál sokkal nagyobb kitörésekre utaló jelek. A szokásosnál akár húszszor is fényesebb szuperkitörések erőssége milliószorosa annak, amit Napunktól észlelünk: ezek egy pár óra alatt megsüthetnék a Földet és elkezdhetnék felszámolni az ózonréteget is. Napunk nem szokott ilyeneket produkálni, de nem tudjuk, képes-e ilyesmire vagy mi az oka a szuperkitöréseknek.
Míg a túlságosan nagy napaktivitás halálos lehet, a túlságosan kis erősség is problémás. A Hardvard-Smithsonian asztrofizikai központ egyik munkatársa, Sallie Baliunas azt állítja: sok napjellegű csillag életében fordul elő csendes időszak. Míg ezek során csak egy százalékkal lesznek halványabbak, ez a Földön gyakorlatilag újabb jégkorszakot eredményezhetne.
Megbolygatott mágneses mezők: jön a részecskevihar, megy a tájékozódási képesség
Pár százezer évente megfordul a Föld mágneses mezeje, a pólusváltások között pedig körülbelül egy évszázadnyi ideig gyakorlatilag el is tűnik. A tudósok szerint hamarosan várható egy újabb ilyen változás, mivel az utolsó 780 ezer éve volt, s az elmúlt évszázadban körülbelül 5 százalékkal csökkent bolygónk mágneses mezejének erőssége. Ez azért adhat okot az aggodalomra, mert a mágneses mező visszafogja a kozmikus sugarakat és az űrből érkező szubatomi részecskéket is, e védelem nélkül pedig eltűnne az ózonréteg. Sszámos élőlény is a mágneses mezőt alapul véve navigál.
Savas esőt is okozhatnak a gázai © AP |
Az izlandi Laki vulkán 1783-as kitörése 12 köbkilométernyi lávát engedett az országra, amely a hamuval és a gázokkal együtt körülbelül kilencezer ember életét és az izlandi jószágok nyolcvan százalékát követelte, az ezt követő éhínség pedig Izland népességének negyedét pusztította el. Az atmoszférába került por pedig kilenc fokkal alacsonyabb téli hőmérsékletet eredményezett - Amerikában.
Hatvanöt millió évvel ezelőtt a mai India területén azonosítottak be egy ennél százezerszer nagyobb vulkánkitörést, számos paleontológus szerint nem kósza aszteroida, hanem ez áll a dinoszauruszok kihalása mögött . Egy korábbi és ennél is nagyobb szibériai kitörés a korabeli élőlények 95 százalékával végzett. A vulkanikus gázok savas esőt is okozhatnak, a kibocsátott szén-dioxid pedig hosszan tartó üvegházhatást is eredményezhet.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
MTI
Világ
A túlélők szerint "világvége" volt Indonéziában
Az indonéziai Jáva szigetén szombaton bekövetkezett földrengés halálos áldozatainak a száma a legfrissebb közlések szerint több mint négyezer, utórengésektől tartva pedig tízezrek töltötték az éjszakát a szabad ég alatt.
MTI
Tech
Newton 2060-ra jósolta a világvégét
Sir Isaac Newton, a gravitáció felfedezője a tizennyolcadik század elején azt írta, hogy 2060-ban, vagy ezt követően várható a világvége. A Die Welt című német napilap internetes változatának beszámolója szerint ez derül ki azokból a kéziratokból, amelyeket Jeruzsálemben a Héber Egyetemen állítottak ki.
