Tirta Susilo, a Canberrai Egyetem pszichológusa és kollégái a PLoS One szaklapban publikálták kísérleteik eredményét. A kutatók az úgynevezett holisztikus feldolgozás oldaláról vizsgálták az arcfelismerést, kihasználva azt a tényt (erről már korábban is írtunk a keleti és nyugati civilizációk arcérzékelésével kapcsolatban), hogy a nyugati kultúrkörben felnőtt emberek az arcot egy ránézésre "fogják be", nem fordítanak különleges gondot az arc bármely részének külön vizsgálatával.

© PLoS One

Ide köthető, jól ismert tény, hogy az egyes rasszok egymást sokkal jobban felismerik, ebből adódik az, hogy mennyire nem vagyunk képesek megkülönböztetni egymástól az ázsiai születésűeket - mindez természetesen fordítva is igaz. Az is ismeretes, hogy a felnőttek nagyobb mértékben ismerik fel a felnőttek arcát a gyerekekénél. Mindezekre a magyarázat szintén a holisztikus nézeten alapszik, saját rasszunkban és saját korosztályunkban sokkal jobb arcfelismerési képességgel rendelkezünk.

A kutatók egy ún. kompozit illúzió teszttel demonstrálták a gyermekek képességeit - a kísérlet során olyan arcpárokat mutattak a résztvevőknek, amelyeket egy "felső" és egy "alsó" részből állítottak össze: a felső részek egyes esetekben megegyeztek, az alsó részek mindig különböztek egymástól. A tény, hogy a gyermekek könnyebben felismerik egymást a felnőtteknél, adódhat a környezeti tényezőkből, konkrétan abból, hogy jobban és könnyebben felismerjük azokat az arcokat vagy arcjellemzőket, akikkel (amikkel) nap mint nap kapcsolatba lépünk. Susilo szerint kutatásuk hosszú távon segíthet a prosopagnosiában szenvedőkön, azokon, akik nem képesek arcokat felismerni, valamint eredményeik révén akár jobb szoftveres arcfelismerési technológiákat is kifejleszthetünk.