A Szabad Nép 1950. szeptember 17-ei, vasárnapi számában címoldalon számolt be a minisztertanács határozatáról, amely „a földalatti gyorsvasút építéséről” szólt a Népstadion és a Déli pályaudvar között. Az ambiciózus határozat szerint Nagy-Budapest „megalkotása, a budapesti ipar gyorsütemű fejlődése és a dolgozók számának állandó növekedése a főváros közúti közlekedésének nagyméretű fejlesztését teszik szükségessé”. (Mementó-sorozatunk korábbi részében beszámoltunk már Nagy-Budapest létrehozásáról, amely egy 1949 végi törvény nyomán 1950 januárjától vált hatályossá.)

A metróépítés Magyarországon azonban elsősorban presztízsberuházásnak számított, ráadásul nagyon fontos volt Rákosiék számára 1950-ben a szovjet minta, Moszkva utánzása is. „A földalatti vasút állomásait a szocialista művészet alkotásaival kell díszíteni és ezzel is kifejezésre kell juttatni, hogy a földalatti gyorsvasút szocializmust építő népünk hatalmas műve” – a döntés tehát a sztálini metróépítés utánzására ösztökélte a beruházókat, Moszkvában volt megszokott ugyanis a földalatti állomások túldíszítése.

A legújabb moszkvai technika

A határozat 3. pontja egyébként nyíltan kimondja, mi is az építkezés példaképe: „A vonalak és állomások építését a moszkvai Metronál alkalmazott legújabb technika alapján kell elvégezni. A vonalak mélyvezetéssel készüljenek, fúrópajzsos eljárással.” Vagyis a most épülő – a ketteshez hasonló csúszásokkal küszködő – négyes metróhoz hasonlóan már az ötvenes években is fúrópajzzsal vájták ki az alagutat.

Ennek a mélyvezetésű, fúrópajzsos megoldásnak az egyik előnye, hogy a forgalom zavartalan bonyolódhatna a felszínen. Ezt az 1950-es határozat másik pontja hangsúlyozta: „A földfeletti forgalom teljes zavartalanságát az építkezés egész ideje alatt biztosítani kell.” Persze ennél sokkal fontosabb szempont volt a hidegháború idején, hogy atomcsapás esetén óvóhelyként is szolgáljon a metróalagút.

Metróépítés most

Stiller Ákos

Hová lett a gyűrű?

Az 1950-es elképzelés akkor még korszerű, de máig meg nem valósított gondolatokat is tartalmazott. A kelet-nyugati mellett az észak-déli vonal valóban megépült, „nagyjából” a terveknek megfelelően – bár a Káposztásmegyerig ígért kék metró csak Újpest központjáig jutott el 1990-re. Mindenesetre az utolsó befejezett metróberuházás ez a húsz éve befejezett, az Árpád hídtól Újpest-központig tartó szakasz. Ezt nem más adta át, mint az 1990-ben frissen hivatalba lépett Demszky Gábor főpolgármester. Így ő az utolsó politikusunk, aki metrót avatott Magyarországon. (Az általa sokszor ígért négyes metrót viszont aligha ő fogja átadni.)

Ugyanakkor máig hiányzik a már 1950-ben kigondolt körgyűrűs vonal, amely az egymást átlósan keresztező vonalakat fogná össze. Ehelyett a tervezett négyes metró csak egy rövid szakaszon, a Kálvin tér és a Keleti pályaudvar között tölti be a harántirányú összekötőkapocs szerepét a 2-es és a 3-as metró meglévő vonalai között.

Így Budapesten a metróvonalak inkább egymással párhuzamosan vagy inkább a szélrózsa összes irányába egyszerre futnak ki. Még ha el is készül valamikor a 4-es metró, akkor sem oldódik meg például a budaiak északról délre való gyors eljutása, hiszen a Duna jobb partján a HÉV csak a Batthyány térig megy Óbudáról, a 2-es metró a Batthyány tér és a Déli pályaudvar között közlekedik, a négyes metró pedig Pestről átérve aligha fogja elhagyni a XI. kerületet, Újbudát egy darabig, az esetleges budaörsi meghosszabbításig. (És az is kérdéses, hogy a Bosnyák térig eljut-e, vagy megreked a Keleti pályaudvarnál a pesti oldalon.) Az úgynevezett 5-ös metró – amelynek megvalósítása erősen a távolba vész – sem fogja ezt a szerepet betölteni, ez ugyanis Óbudáról – a HÉV-vonalán – indulva Pestre menne át, talán a Margitsziget alatt, és a csepeli HÉV-be torkollana bele.

4-es metró építkezése a Rákóczi téren

Stiller Ákos

Persze az ésszerű körgyűrűs megoldás már 1950-ben is kapkodással, túlzott sietséggel párosult. Hiába mondták ki, hogy „a földalatti gyorsvasút vonalai közül az első ötéves terv során a kelet-nyugati átlós fővonalat kell az újonnan épülő Népstadion és a Déli pályaudvar között megépíteni. A kelet-nyugati fővonal építését 1950-ben kell megkezdeni és az építkezést úgy kell ütemezni, hogy a Népstadion és a Sztálin tér (Deák tér) közötti szakaszon a forgalom már 1954-ben meginduljon, az egész fővonal pedig 1955-ben készüljön el.”

A valóságban a kettes metró első szakasza – az 1954-62 közötti leállás, többszöri tervmódosítás, halasztás nyomán – a már megint Deák Ferencnek nevezett tér és a Fehér út (ma Örs vezér terének hívjuk ezt a végállomást) között 1970. április 3-ára készült el. Az eredeti terv is többször módosult, hiszen 1950-ben még a következő állomásokat tervezték: „1. Népstadion, 2. Keleti pályaudvar, 3. Blaha Lujza tér, 4. Sztálin-tér, 5. Kossuth Lajos-tér, 6. Batthyány-tér, 7. Széll Kálmán-tér, 8. Déli pályaudvar.” (A Moszkva tér 1950-ben még Széll Kálmánról volt elnevezve, a Deák tér pedig éppen Sztálin tér volt 1950-ben. A Stadionok/Népstadion megállónál pedig azért van négy alagút, mert eredetileg itt végződött volna a metró, és a plusz két alagútból érkező HÉV-ről lehetett volna átszállni.)

A határidő után 16 évvel készült el

Az első megépült szakaszt végül persze nem 1954-ben, hanem 16 évvel később avatták, viszont egészen a mai Örs vezér teréig jutott ki a metró, és az Astoriánál is beiktattak egy pluszállomást. A kettes metró 1972 decemberére készült el teljes hosszában a Fehér út és a Déli pályaudvar között. A következő évben átépítették a Déli pályaudvar környékét is, és csak megjegyezzük, hogy ebben az évben nyitották meg újra az átépítés után a Lánchidat és az Alagutat is, vagyis az I. kerület közlekedése jelentősen javult ekkoriban.

Visszatérve az 1950-es minisztertanácsi döntésre, a technikai paraméterekről is határoztak ekkor: „A földalatti gyorsvasút vonalain négytengelyes, 19 méter hosszú, egyenként 240 utas befogadására alkalmas kocsikból álló vonatok közlekedjenek; egy-egy vonat 2-4, illetve 6 kocsiból álljon. A vonatok legnagyobb sebességének óránként 70 kilométert, az utazási sebességnek – a megállásokat is beleszámítva – óránként 36 kilométert, vagyis a jelenlegi villamosközlekedés háromszorosát kell elérnie; a Népstadion és a Déli-pályaudvar közötti utat a vonat tehát 16 perc alatt tegye meg. A hálózaton olyan térközbiztosítási berendezéseket kell létesíteni, hogy a vonatok kétpercenként követhessék egymást.”