A vikingek egy évezreddel ezelőtt, jóval az iránytű megjelenése előtt képesek voltak elhajózni Izlandra, Grönlandra, de a jelek szerint Kolumbuszt több évszázaddal megelőzve eljutottak Észak-Amerikába is. Az ősi mondák szerint a navigálásban a rejtélyes napkövek segítette őket.

A vikingek nagy valószínűséggel a Nap és a csillagok alapján tájékozódtak, de segítette őket a partvonal, valamint a tengeri áramlatok ismerete is. A kutatókat azonban régóta foglalkoztatta, hogy miként voltak képesek tájékozódni e rettenthetetlen hajósok az északi nyílt vizeken, ahol a Napot és a csillagokat gyakran felhők takarják. Sokan feltételezték, hogy valamiféle fénytörő kristály segítségével állapíthatták meg a Nap helyzetét, de ennek a régészek soha semmiféle tárgyi bizonyítékát sem lelték.

Egy nemzetközi kutatócsoport, Guy Ropars, a Rennes-i Egyetem fizikusával az élen most arra a következtetésre jutott, hogy a vikingek a víztiszta, teljesen átlátszó, üvegfényű kalcitot, az úgynevezett izlandi pátot alkalmazták, amellyel 1 fokos pontossággal képesek voltak megállapítani a Nap helyzetét. Ez az Izlandon előforduló természetes ásvány képes depolarizálni a fényt. Kettős fénytörése miatt napjainkban optikai berendezések fontos anyaga.

Ropars magyarázata szerint amennyiben a kristály "hegyét" egy ponttal megjelölik, majd alulról megnézik a jelet, azt megkettőzve látja a megfigyelő. "Addig kell forgatni a kristályt, míg a két pontot teljesen egyformának látjuk. Ebben a szögben a kristály felső síkja egyenesen a Napra irányul" - közölte, hozzátéve: még rossz látási viszonyok között, szürkületkor is néhány fokos pontossággal megállapítható a Nap helyzete. "A vikingek is képesek lehettek ily módon meghatározni a Nap pozícióját" - vélekedett a francia fizikus.

Nemrég izlandi pátot fedeztek fel I. Erzsébet angol királynő egyik hajóján, amely 1592-ben süllyedt el. Az ásvány tesztelése újabb adalékkal szolgált annak az elméletnek az alátámasztására, amely szerint az ókori tengerészek ismerték az izlandi pát depolarizációs tulajdonságait. "A vikingek után több mint négyszáz évvel is, amikor pedig a tengerészek már rendelkeztek iránytűvel, alkalmazták a +napköveket+, hogy elkerüljék a navigációs hibákat" - mutatott rá Ropars.