szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Amerika és Eurázsia 50-200 millió éven belül összeütközik az Északi-sark környékén, és szuperkontinenst hoz létre - idézte a Yale Egyetem kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja.

Jóslataik között szerepel az is, hogy Afrika és Ausztrália is egyfajta szuperkontinensként kapcsolódik össze. A jelenlegi adatok szerint földrészek utoljára 300 millió évvel ezelőtt csatlakozhattak egymáshoz - az volt a Pangea nevű őskontinens.

A bolygó földtömege folyamatos mozgásban van az úgynevezett tektonikus aktivitás miatt. A geológusok úgy vélik, hogy évmilliárdok alatt a kéreglemezek elmozdulása hol összekapcsolta a kontinenseket, hol szétválasztotta azokat a Földön. Így létezhetett 1,8 milliárd évvel ezelőtt a feltételezett Nuna szuperkontinens, majd egymilliárd éve a Rodinia, a legutóbbi, a Pangea pedig 300 millió évvel ezelőtt.

A következő szuperföldrész már munkanevet is kapott a kutatóktól, ez lesz az Amasia, mivel Amerika és Ázsia egyesüléséből alakul majd ki.

Ross Mitchell kutatásvezető, a Yale Egyetem geológusa és csoportja a Nature tudományos magazin legfrissebb számában ismertette részletesen elméletét - olvasható a BBC weboldalán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!