szerző:
Tetszett a cikk?

Végre egy olyan androidos készülék, ami kompakt formában kínál abszolút high-end kategóriás hardvert. Kipróbáltuk a Sony Xperia Z1 lekicsinyített, de nem lebutított változatát.

Míg tíz évvel ezelőtt egy mobiltelefon-vékonyítási láz futott végig az iparágon, addig mostanság a gyártók lényegében azon versengenek egymással, hogy melyikük tud lenyomni egy még nagyobb kijelzős okostelefont a vásárlók torkán. A hatalmas kijelzőnek persze számtalan előnye van, és ugyebár az sem lehet véletlen, hogy ma már az eladott okostelefonok több mint 20 százalékának 5 colos, vagy annál nagyobb képmegjelenítője van. Sokan vagyunk azonban olyanok, akik egyszerűen nem szimpatizálunk a pingpongütő méretű mobilokkal.

Tény, kompakt telefonokból sincs azért hiány, csak éppen ezekbe a modellekbe a gyártók általában igen ritkán pakolják bele a legújabb fejlesztéseiket. Most azonban a Sony szerencsére kivételt tett, és az Xperia Z1 Compact lényegében teljesen ugyanazt tudja, mint a hatalmas Xperia Z1, csak éppen sokkal barátibb méretben.

László Ferenc

Amikor már a nagy is kompakt

Körülbelül öt esztendeje bukkantak fel a piacon az első olyan okostelefonok, melyekben 4,3 colos érintőkijelző kapott helyet. Legtöbbünknél ez a méretkategória akkoriban kapásból kivágta a biztosítékot, és megesküdtünk rá, hogy ekkora mobilunk egész biztosan nem lesz. Pedig lett. (Leszámítva persze az Apple-tábort, akik még mindig a 4 colos méretnél tartanak, de már ők sem sokáig.)

Ma már, amikor a boltok polcain egyre több az 5-6 colos gigantikus készülék, a 4,3 colos okostelefonokat simán el lehet adni a "kompakt" jelzővel megspékelve. Így tett a Sony is, amikor a tavaly szeptemberben bejelentett 5 colos Xperia Z1-ből elkészítette a 4,3 colosra zsugorodott Xperia Z1 Compactot.

László Ferenc

Külcsín

Az iPhone 5s-nél minden irányban néhány milliméterrel nagyobb, illetve 25 grammal nehezebb Z1 Compact üdítő színfolt a szinte kizárólag olcsó műanyaggal operáló androidos készülékek piacán. Adott egyrészt a remek fémváz, mely ugyan nehezebb az átlagnál, de cserébe kellő masszivitást kölcsönöz a telefonnak, és még jól is mutat az oldaléleken, másrészt pedig megkapjuk a Z1-ről már jól ismert elöl-hátul üveglapot felvonultató konstrukciót. A minimalista divatirányzat stíluselemeivel teletűzdelt Z1 Compact kicsit vastagabb lett a nagytestvérénél, ezáltal ducibb készülék benyomását kelti. A fehér, pink, illetve sárga színváltozatok révén pedig a fiatalabb korosztály és a nők számára is fokozottan érdekes lehet.

László Ferenc

Merülhetünk is vele

Az oldaléleken lényegében minden ugyanott található, mint a Z1 esetében, leszámítva azt a különbséget, hogy a microSIM slot és a rejtett Reset gomb a jobb oldalról átkerült a szemköztire. A microUSB-port és a microSD bővítőhely masszív kis ajtók mögött rejtőzik, ami nem is csoda, hiszen az Z1 Compact IP58-as minősítéssel büszkélkedhet, vagyis akár víz alá is merülhetünk vele. Érdekesség, hogy a baloldali dokkolócsati és a felső jack-dugalj szabadon maradt, de persze ezek vízállóságáról is gondoskodott a gyártó. Hasonló módon a hangszórók is le lettek szigetelve. Ezzel kapcsolatban apró negatívum, hogy a kompakt Z1 kicsit mintha halkabban szólna az eredeti Z1-nél.

László Ferenc

Sokáig bírja

A házilagosan megbonthatatlan készülékházba integrált akkumulátor kapacitása 2300 mAh, ami a Z1-féle 3000-es értékhez képest elsőre nem hangzik valami biztatóan, azonban a Z1 Compact kisebb kijelzője értelemszerűen kevesebbet is fogyaszt. Szintén fontos, hogy ebben a méretkategóriában a riválisok a legtöbb esetben 2000 mAh-nál karcsúbb aksikkal támadnak.

A kompakt Z1-nél 1,5-2 napos használati idő simán benne van a pakliban, ha pedig már vészesen fogy az energia, elég csak rábökni a Stamina funkcióra, mely jelentősen kitolhatja a hátralévő üzemidőt.

Kijelző

A legfontosabb változás, hogy a Sony végre egy remek IPS-panelt szerelt ebbe a telefonjába, vagyis ezúttal nem kell a Z1 esetében tapasztalt kis betekintési szögektől tartanunk. Emiatt és a nagyobb kontraszt miatt még az is bocsánatos bűn, hogy a pixelsűrűség 441 ppi-ről 342 ppi-re csökkent, ugyanis a kijelzőnek nem csak a mérete, hanem a felbontása is zsugorodott, Full HD-ről 720p HD-re.

László Ferenc

A fényerővel sincsenek gondok, a haladó felhasználók pedig vélhetően nagy örömmel fogadják a kijelző fehéregyensúly-állítási lehetőségét – ez utóbbi funkciót egyébként a Z1 is megkapta a napokban egy frissítés formájában. A kijelző körüli káva lehetne vékonyabb, illetve ha már ilyen sok a hely például a kijelző alatt, akkor a három funkciógomb a kijelző alsó sora helyett ide is kerülhetett volna.

A Z1 Compact képernyőjének újdonsága az aktuálisan érdekes kesztyűs üzemmód, melyet aktiválva akár normál kesztyűben is simán kezelhető a kapacitív érintőkijelző.

Belsőségek

Hogyan csinált a Samsung az S4-ből S4 minit? Négy helyett kettő darab csökkentett frekvenciájú processzort tett bele, a RAM-ot pedig 2 GB-ról 1,5 GB-ra csökkentette. Hogyan lett a HTC One-ból HTC One mini? A négyből megint csak kettő, csökkentett órajelű mag maradt, a RAM pedig 2 GB-ról 1 GB-ra olvadt.

Ezzel ellentétben a Sony teljesen ugyanazt a hardvert pakolta a Z1 Compactba, melyet a Z1-ben olyannyira megszerettünk: négymagos 2,2 GHz-es chipset és 2 GB RAM, ami garanciát jelent arra, hogy még jó darabig nem lesznek sebességbeli gondjaink. Még akkor sem, ha például a legdurvább grafikájú autóversenyt, a Real Racing 3-at toljuk a készüléken.

Az pedig szinte már teljesen magától értetődik, hogy wireless fronton is makulátlan a felhozatal, az LTE 150 Mbit/s-os tempóval száguld, a wifi dual-bandes, adott a Bluetooth 4.0 és persze NFC-t és GPS-vevőt is kapunk a pénzünkért. Az infravörös portos tévé-távirányítással viszont a jelek szerint továbbra sem szimpatizál a Sony, de például az FM-rádióval igen.

Szoftver

László Ferenc

Ha valamiért szidhatjuk a Sonyt, akkor az az operációs rendszer frissítések lassú kiadása. 2014 elején illett volna már kapásból az októberben debütált Android 4.4-gyel útjára indítani a Z1 Compactot, ehhez képest a készülék csak azzal az Android 4.3-mal startolt el, ami tavaly júliusban volt újdonság. A Jelly Beant KitKatre váltó frissítés persze már jó előre be lett ígérve, azonban március előtt nem igazán számíthatunk rá, csakúgy mint a nagytesó esetében.

A felhasználói felület semmit sem változott, vagyis esetében egy alapvetően szerethető, de azért funkcionalitásában a nagy riválisok (Sense, TouchWiz) mögött némileg elmaradó UI-hoz van szerencsénk. A kijelzőn szabadon pakolgatható minialkalmazások adott esetben igen hasznosak tudnak lenni, a walkman és videólejátszó appok kiválóak, de például a Samsung által olyannyira nyomott többablakos üzemmódról ne is álmodjunk.

Kamera 

László Ferenc

Míg a Samsung a már említett S4-miniatürizálási projekt keretein belül 13 megapixelről 8 megapixelre vágta meg a kamera felbontását, a HTC pedig kivette az optikai képstabilizátort a mindössze 4 megapixeles One miniből, addig a Sony pontosan ugyanazt a 20,7 megapixeles fénylesőt pakolta a Z1 Compactba, mint ami a Z1-ben is ott rejtőzik. A nagy felbontás önmagában véve akár még átok is lehetne, azonban a japánok a több mint 20 millió képpontot egy az átlagnál jelentősen nagyobb felületű szenzoron vonultatják fel, ami mindenképpen örvendetes. Xenon vakut továbbra sem kapunk, mindenesetre a LED-es segédfény is korrekt módon teszi a dolgát, és vélhetően az is csak kevesek számára okoz majd álmatlan éjszakákat, hogy a videófelvevő még mindig csak Full HD, és nem 4K Ultra HD felbontású, mint a Galaxy Note 3 esetében.

Verdikt

A Sony igen korrekt munkát végzett, amikor az Xperia Z1 tudását az átlagfelhasználók számára sokkal szerethetőbb méretbe csomagolva elkészítette az Xperia Z1 Compactot. A minőségi készülékház teljesen vízálló, az immár normál kesztyűben is használható kijelző végre IPS technológiájú, a chipset villámgyors, RAM-ból nincs hiány, illetve a kamera és az akkumulátor is igen korrekt.

László Ferenc

Elég nehéz rajta fogást találni, és ha valamilyen negatívumot mindenképpen említenünk kell, akkor az legyen a relatíve régi Jelly Bean szoftver. No és persze az ár, ami a kezdeti időszakban sajnos elég magas, de néhány hónapon belül egész biztosan normalizálódni fog, és becsúszik a Z1 ára alá. Hazánkban jelenleg legolcsóbban 140 ezer forintos kártyafüggetlen áron kapható a vadonatúj Z1 Compact, míg a már több hónapja piacon lévő Z1-es nagytesó akár már 130 ezer forint ellenében is hazavihető.

Ha érdeklik a mobilok és a tesztek, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!