Össztűz alatt a Huawei
A Trump-adminisztráció előbb főellenséggé nevezte ki a Huaweit, majd a vállalat magabiztossága és felhasználói lelkesedés megtépázása után, úgy tűnik, kihátrál az amerikai vállalatok számára elrendelt embargóból. Kérdés, hogy a Huawei megbízik-e ezután az amerikai beszállítókban, vagy inkább saját lábakra próbál állni.
Azzal, hogy az Egyesült Államok embargót hirdetett a Huawei ellen, komoly sebet ejtett a kínai vállalaton. Elsőként a Google jelentette be, hogy gyakorlatilag elveszik a cégtől az Androidot, és ha minden így marad, a Google különböző szolgáltatásai sem lesznek elérhetők a Huawei (és Honor) mobiljain. De nemcsak ők szálltak bele a vállalatba: a Facebook június elején jelentette be, hogy megtiltja a nekik, hogy a mobilokra előre telepítsék a vállalat alkalmazásait.
A Huawei érthető módon igyekszik tompítani a helyzetet, például azzal, hogy saját operációs rendszert fejlesztenek, ami kiválthatja az Androidot. Emellett most egy másik ígéret is előkerült ami egyelőre csak a Fülöp-szigeteket érinti. Ezek szerint
100 százalékos pénzvisszafizetés jár a vásárlóknak akkor, ha a Google és a Facebook alkalmazásai leállnának.
Fontos figyelembe venni, jegyzi meg a BGR, hogy az ajánlattal a helyi kereskedők álltak elő, nem pedig maga a Huawei. A kezdeményezés ettől függetlenül is érdekes, hiszen az eladások nagyjából fele a távol-keleti országon kívül történik meg (és ők azok, akik szabadon használhatják a Google és a Facebook appjait).
Az embargó miatt a Huawei a 2019-es évre nagy visszaeséssel számol: nagyjából 30 milliárd dolláros hiányt prognosztizál, ami mellé az okostelefon-üzletág 40 százalékos visszaesésére számítanak. Mindezek fényében érthető, hogy igyekeznek megtartani a vásárlókat.
Ha értesülni szeretne arról, mi lesz a Huawei telefonokkal, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.