770 millió forintnál tart a licit: megvennék a Twitter-főnök első szavait

770 millió forintnál tart a licit: megvennék a Twitter-főnök első szavait

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mint minden relikvia, úgy a Twittert kitaláló Jack Dorsey első bejegyzései is aranyat érhetnek.

Árverésre bocsátotta azt a 2006-ban íródott Twitter-posztját Jack Dorsey, amit még a szolgáltatás első napjaiban írt, közvetlenül azután, hogy a mikroblog megkezdte működését.

A BBC cikke szerint azt egyelőre nem tudni, hogy Dorsey pontosan mihez kezdene a befolyt összeggel, de pénzügyi segítségre biztosan nincs szüksége: a 15 éve létező oldal milliárdossá tette őt, vagyona pedig azóta is szépen gyarapszik.

Ennek ellenére máris van néhány érdeklődő, aki hajlandó pénzt áldozni az internetes világ egy darabjáért: az Estavi nevű felhasználó, a Bridge Oracle első embere 2,5 millió dollárt, hozzávetőlegesen 770 millió forintot ajánlott Dorsey szavaiért.

A licit egyébként kimondottan ütemesen haladt felfelé, ugyanis néhány perccel azután, hogy a Twitter-főnök elindította az árverést, már 88 ezer dollárt, nagyjából 27 millió forintot mutatott a számláló.

Az ikonikus bejegyzés nyertese egy plaketthez jut majd, amely igazolja, hogy tweet az ő tulajdona, ezt pedig maga Dorsey is ellátja az aláírásával.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.