Az emberek és az állatok is hallatnak kiáltásokat, az állatok esetében azonban ezek normál esetben riasztó jelzések, például ha ragadozók egy csoportját látják közeledni. "Nem ismerünk más fajt az emberen kívül, mely örömében kiáltana" – mondta Sascha Frühholz, a Zürichi Egyetem pszichológusa, a PLoS Biology című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A szakértők azt vizsgálták, hogyan osztályozhatók a kiáltások, és ezeket hogyan észlelik az emberek. A résztvevők egy hangszigetelt szobában különböző kiáltásokat hallattak: fájdalmasat, például mintha egy szerettük halt volna meg, vagy örömtelit, mintha nyert volna a focicsapatuk. Bár mindegyik kiáltás erőteljes és átható volt, mégis érzékelhetők voltak akusztikus eltérések. A fájdalom, harag, félelem és öröm érzelmei felismerhetők voltak, egy öntanuló algoritmus pedig képes volt nagy valószínűséggel osztályozni a kiáltásokat.

A kísérlet második részében a kiáltásokat lejátszották más résztvevőknek és eközben mérték az agyi hullámaikat. A hallgatók ezután érzelmi természetük alapján osztályozták a kiáltásokat. A nagyagyban, a hallókéregben és a limbikus rendszerben lévő agyi területek sokkal aktívabbnak mutatkoztak a nem riasztó célú kiáltásoknál. Ráadásul a hallgatók sokkal precízebben ismerték fel ezeket, mint a segélykérő kiáltásokat.

Ez azért különösen meglepő, mert az emberi evolúció szempontjából elsősorban a veszélyre és fenyegetettségre vonatkozó jeleket fontos felismerni. Frühholz szerint vélhetően nagyobb súlyt kaptak az idő során a pozitív kiáltások, a riasztó jelzések pedig elveszítették jelentőségüket. "Ma már nem osonnak a városokban veszélyes vadállatok" – mondta Sascha Frühholz. Az ember társadalmi struktúrái ellenben jóval összetettebbek lettek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos hírekkel is szolgáló Facebook-oldalát.