szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Zuri még 2017-ben kezdte el fejleszteni a hibrid repülőgépét, néhány hónapja pedig végre a magasba is tudott emelkedni a szerkezet.

Jó néhány cég dolgozik azon, hogy forradalmasítsa a közlekedést. Itt nem csak az elektromos és repülő autókra kell gondolni, hanem olyan repülő járművekre is, amelyekkel a jelenleginél hatékonyabb és környezetbarátabb módon lehet majd eljutni egyik pontból a másikba. Néhány évvel ezelőtt a cseh Zuri nevű cég is belekezdett egy ilyen gép fejlesztésébe, és a jelek szerint igen jól halad a munka.

A vállalat a napokban közzétett egy videót, amin a Zuri prototípusa a levegőbe emelkedik. A tesztet még szeptemberben hajtotta végre a hibrid járművel, ami képes a függőleges fel- és leszállásra. A 11 méter szárnyfesztávolságú repülő három méter magasra emelkedett, lebegett egy picit, majd biztonságban leszállt.

A cég szerint a cél nem a tökéletes repülés volt, hanem az, hogy olyan adatokhoz jussanak a műveletből, amiket az eddigi tesztek során nem tudtak elvégezni. Most, hogy ez sikerült, a következő lépés, hogy a vállalat a pilóta nélküli gépet egy együléses repülővé bővítse ki – írja az Autoevolution.

A tervek szerint a hibrid hajtásláncnak köszönhetően 720 km-t tud majd egy tankolással/feltöltéssel megtenni, a végsebessége pedig elérheti a 280–320 km/h-t. A cég azt ígéri, az egység halk lesz, így alacsony zajszennyezéssel jár majd a működtetése.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!