szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Brit kutatók szerint az OTOF nevű gén befecskendezésével lehetővé válhat, hogy halljanak azok is, akik már eleve süketen születtek az idegi halláskárosodás miatt.

Megkezdődött a világ első olyan kísérleti projektje, amely során génterápiával igyekeznek gyógyítani a tudósok a süketség egy bizonyos formáját – írja az Ars Technica. . Az Egyesült Királyságban zajló projekt komoly áttörést jelenthet a halláskárosodás kezelésében.

A Cambridge-i Egyetem tudósai az úgynevezett idegi halláskárosodást (auditory neuropathy) akarják orvosolni. Ebben az esetben a süketséget az okozza, hogy a belső fülből az agy felé egy zavar miatt nem képes eljutni az ingerület.

A mostani kutatásba 18 gyereket vontak be az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Spanyolországból. A páciensek állapotának alakulását öt éven át követik majd figyelemmel, hogy kiderüljön, javul-e a hallásuk. Az első eredményeket várhatóan 2024 februárjában teszik majd közzé.

AFP / PEAKSTOCK / SCIENCE PHOTO LIBRAR

Ennél a süketségnél a problémát az OTOF nevű gén egy variációja okozhatja, ami az otoferlin nevű fehérjét termeli. Ez a fehérje lehetővé teszi, hogy a fülben lévő belső szőrsejtek kommunikáljanak a hallóideggel.

Az OTOF gén mutációi genetikai vizsgálattal azonosíthatók, ezt a lépést azonban a legtöbbször kihagyják, amikor az újszülöttek hallásproblémáit vizsgálják. Manohar Bance, a brit kutatás vezetője szerint ez az a ritka állapot, amikor egyébként minden rendben van a füllel, csupán az ingerületátvitel nem jön létre. Az emiatt kialakuló süketség miatt azonban lemaradhatnak a fejlődésben a gyerekek.

Génterápiával kezelhetik az izomdisztrófia egy súlyos formájában szenvedő gyerekeket

Megkapta az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyét az első génterápia, amely az izomdisztrófia egy súlyos formáját célozza gyerekeknél.

A génterápia célja, hogy a hibás OTOF gént egy működővel helyettesítsék. Az injekciót, amivel a gént bejuttatják a szervezetbe, érzéstelenítést követően a fül csigájába adják be.

Bár a génterápia rendkívül költséges eljárás, a kutatók azt remélik, hogy ha a kezelés sikeres lesz, akkor szélesebb körben is alkalmazhatják, és így idővel olcsóbbá válhatna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!