Az új vasfüggöny körvonalai már kirajzolódnak – a Holdon. Legalábbis így látta az amerikai The Wall Street Journal tavaly, amikor az keltett feltűnést, hogy a kínaiak voltak azok, akik elsőként hoztak a Földre talajmintát a Hold túlsó oldaláról, a Csang’o–6 holdszondával. Függetlenül attól, hogy most a Földön is alaposan átrendeződnek a politikai táborok, nem tűnik teljesen légből kapottnak a Hold felosztásáról szóló spekuláció sem.

Tény, hogy jó néhány – sok évtizedes és nem feltétlenül időszerű – nemzetközi szerződés mellett két sajátos szövetségi rendszer körvonalazódik a Holdat megcélzó országok körében. A most folyó sokéves amerikai holdprogram, az Artemis nevét viselő megállapodáshoz eddig több mint negyven ország csatlakozott, ezt mondhatnánk az amerikai tábornak. A másik oldalon Kína kezdett társakat toborozni a Hold déli sarkvidékén tervezett nemzetközi kutatóállomáshoz (angol rövidítésével: ILRS). A partnerek között van például Oroszország, Pakisztán, Dél-Afrika – de hát az Artemis-táborban sem csupa űrnagyhatalom van. (Magyarország egyik listán sem szerepel.)

A jelentős létszám nem meglepő. Az űrversenyben a nagyhatalmak mellett komoly szereplő az Európai Űrhivatal (ESA), beszállt már Japán és India is, de talán nem mindenki emlékszik arra, hogy az Emírségek szondát küldött a Marsra, vagy izraeli űreszköz is leszállt (pontosabban lezuhant) a Holdon. Nem maradhat említés nélkül a magyar miniszatellitek sora, és az sem, hogy magyar űrhajós is készülődik Föld körüli küldetésre.

A Nemzetközi Űrállomás a Space X Crew Dragon Endeavour űrhajó fedélzetéről. Amerikából jöttek

AFP

A nagyhatalmak tervei kozmikus mértékben mérve nem távoliak. Kína 2030-ban küldene embereket a Holdra, 2035-ben pedig nekilátna a holdbázis építésének. Az amerikai Artemis-program első komoly állomása az volt, hogy 2022-ben az Artemis I. űrhajó – utasok nélkül – megkerülte a Holdat, és visszajött. Az Artemis III., amelynek utasai a Holdra lépnének, 2027-ben indulna útnak, de most egyáltalán nem biztos, hogy az amerikai űrhivatal, a NASA tartani tudja a tervet. Hacsak Trump elnök bizalmasa, Elon Musk be nem segít űrvállalkozásával, a SpaceX-szel, amelynek saját, a NASA projektjénél egyszerűbbnek látszó terve van a Hold-expedícióhoz. Míg a NASA a Hold körül keringő űrállomást tervez bázisként, átszállóhelyként (Lunar Gateway, holdkapu), Musk inkább közvetlen ingajáratokkal utaztatná az embereket.

Szép dolog a tudományos dicsőség, de a korábban alapjában békés űrverseny sohasem pusztán erről szólt, és még csak nem is kizárólag az első szereplők, a Szovjetunió és az Egyesült Államok presztízséről, politikai súlyáról. Hamar felbukkantak a katonai szempontok is. Eleinte csupán a kémműholdak játszottak szerepet, napjainkban pedig már űrfegyverekről is szó van.

Újdonság viszont, hogy ma már nem tűnik lehetetlennek nyersanyagok kitermelése. A Holdon valószínűleg sok víz (pontosabban jég) lelhető fel, ami egyfelől a leendő űrhajósok víz- és oxigénszükségletét fedezhetné, másrészt üzemanyagot lehetne gyártani belőle a Mars-utazáshoz, amelynek egyik valószínű kiindulópontja éppen a Hold lehetne. Arról nem is beszélve, hogy a Holdon olyan anyagok lelőhelyeit is feltételezik, mint a szilícium, a titán, az alumínium vagy a – manapság Donald Trump ukrajnai tervei kapcsán is emlegetett – ritkaföldfémek. Talán érdemes lesz hélium-3 izotópot is keresni, azt az anyagot, amelyhez nagy reményeket fűznek a majdani fúziós erőművek üzemanyagaként.

Sem a bányászat, sem a hazaszállítás nem lenne gyerekjáték, de ma már nem is tűnik elérhetetlen utópiának. Hogy mi lesz belőle, az egyelőre spekuláció, de a lehetséges vélemények egyikét a patinás Greenwichi Királyi Múzeum honlapján így fogalmazza meg Tim Marshall politikai szakértő: „A Hold sikeres gyarmatosítása olyan előnyökhöz juttatna egy országot vagy szövetséget, mint amilyeneket a tengeri hatalmak élveztek a korábbi korokban.” Hozzátehetjük: az eddigi nemzetközi szerződések a békés űrkutatásról nem szabályoznak mindent. Nem zárható ki, hogy az jár jól, aki először teszi be a lábát valahová.

Minden kockázata és bizonytalansága ellenére a lehetőségek birodalmába tartozik a Mars-utazás is. Ennek előkészítésében szintén a kínaiak versengenek az amerikaiakkal (köztük Elon Muskkal, aki a földi élet alternatívájaként tekint a Mars betelepítésére). Most úgy tűnik, a pekingi menetrend feszesebb. Tavalyi bejelentés szerint 2028-ban indítanak (emberek nélküli, nagyjából hároméves) expedíciót, hogy anyagmintákat gyűjtsenek a Marson, és eljuttassák azokat a Földre. Ez lenne az első minta idegen bolygóról (hiszen a Hold más kategóriába tartozó égitest). Ehhez képest a NASA tavaly késésről számolt be, így Mars-minták legkorábbi amerikai elszállítása csak 2030 után várható. A mintavétel már megtörtént, miután 2021-ben leszállt a Perseverance Mars-járó; a kis tartályokba csomagolt minták azóta várják, hogy értük menjen valami.

Ad egy sajátos árnyalatot a kínai űrterveknek egy persze nem hivatalos, de kellő feltűnést keltő korábbi nyilatkozat. 2017-ben történt, hogy Je Pej-csian űrmérnök, a holdprogram egyik főnöke úgy talált fogalmazni: „A világűr olyan, mint az óceán. A Hold a Tiaojü-szigetek, a Mars a Huangjen-sziget.” A kínai nevek mögött nem kínai, de Kína által magáénak vallott japán és Fülöp-szigeteki birtokok rejlenek: a Szenkaku-szigetek, illetve a Scarborough-zátony.

Kínai űrhajós dolgozik az ország űrállomásán. Kint is vannak, bent is vannak

AFP

És közben Európában?

Úgy tűnik, az ESA hasonló dilemmákkal szembesülhet, mint a NATO európai tagjai. Mindeddig szépen alakult az együttműködés: amerikai rakétákkal, amerikai programokban jutottak európai űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és így vehettek részt a holdprogramokban is. Katonai célokra is igénybe lehetett venni amerikai hordozórakétákat, köztük a SpaceX Falconjait.

Most érdemes lett újabb saját, európai megoldásokon gondolkodni. Korábban, az 1970-es években már megtörtént az első lépés a függetlenedés felé. Akkoriban a konkurenciától tartva az USA nem volt hajlandó közreműködni európai kereskedelmi műholdak felbocsátásában. Ezért fejlesztették húsz állam együttműködésével a francia nevű, de közös európai Ariane hordozórakétákat, amelyek immár a hatodik generációjuknál tartanak. Igen kedvező fekvésű helyről, Dél-Amerikából, az Egyenlítőhöz közeli Francia Guyanából indítják őket. Létezik egy kisebb európai rakéta is, a Vega.

Európa függetlenségét erősíti, hogy űrpályaudvar alakul a norvég Andoya szigetén, ahonnan eddig csak kutatórakétákat bocsátottak fel. És miközben a NASA egyre inkább bevon akár kisebb magáncégeket is az űrkutatásba, kicsiben Európában is megkezdődött ez a folyamat. Az európai űrstartupok közé tartozik három német vállalkozás, az Isar Aerospace, a Rocket Factory Augsburg és a HyImpulse.

Az európai önállóság új eleme lenne az Iris² is, a Musk-féle amerikai műholdas internethálózat, a Starlink alternatívája. Hogy ez mennyire fontos, az kiderült Ukrajnában, legkésőbb akkor, amikor fölvetődött, hogy az USA megfosztja az ukrán hadsereget ettől a létfontosságú kommunikációs eszközétől. Amit Európa most kínálhatna, az a kevesebbet tudó Eutelsat hálózat. Az Iris2 megrendeléséről az Európai Bizottság tavaly decemberben írt alá szerződést. Szóval eltarthat egy darabig, amíg működni fog, de az sem ment máról holnapra, hogy ma már az európai Galileo műholdas navigációs rendszer használható az amerikai GPS, netán az orosz Glonaszsz helyett vagy mellett.