szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hogy lehet egy kis magyarországi cégnek 90 milliárd forintos nyeresége, ha az árbevétele századennyi sincs? – ilyen cégtitkok derülnek ki a HVG friss számában megjelenő TOP 500 új részéből, ami a legnyereségesebb vállalkozásokat listázza.

Könyvelőcég is található a legnagyobb hasznot elszámoló magyarországi cégek toplistájának élén. Hogyan jutott az élmezőnybe? Úgy, hogy van öt külföldi cégleánya, és azok nyereségéből több mint százmilliárdos osztalék ütötte a budapesti vállalkozás markát.

És hogy lettek egy alig ötvenfős könyvelőcégnek ilyen jól fizető leányai? Egyszerűen úgy, hogy anyavállalata, egy amerikai világcég nyolc éve úgy döntött: papír szerint a budapesti vállalkozás „alárendeltségében” működteti tovább két dél-koreai érdekeltségét, és azóta a rokonság tovább bővült.

A HVG e heti számában megjelenő toplistáján szereplő vállalkozások többségének persze magának kellett megdolgoznia a nyereségéért, és a számok azt mutatják, hogy ez most sokkal nehezebb volt, mint az előző években. A hetilapból az is kiderül, hogy mely ágazatok és mely megyék toplistás cégei hogy teljesítettek 2013-ban.

Ezúttal sem hiányzik az összeállításból a „válságállósági rangsor”, kiderül, mire jutottak a lakossági energiacégek a radikális rezsicsökkentés évében – és az is, hogy hányszorosára ugrott a miniszterelnök barátainak tulajdonában álló vállalkozások nyeresége az Orbán-kormány hivatalba lépése óta.

Részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben.

Ilyen a Ford új családi autója

Ilyen a Ford új családi autója

Értékvesztés kimaxolva: harmadáron várnak új gazdára az elektromos Audik

Értékvesztés kimaxolva: harmadáron várnak új gazdára az elektromos Audik

Till Tamás feltételezett gyilkosa azt mondja, gyerekkorában erős gyógyszereket szedett, ügyvédje szerint ezért zavarosak a visszaemlékezései

Till Tamás feltételezett gyilkosa azt mondja, gyerekkorában erős gyógyszereket szedett, ügyvédje szerint ezért zavarosak a visszaemlékezései

Magyar Péter megköszönt valamit Rogán Antalnak 

Magyar Péter megköszönt valamit Rogán Antalnak