szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A horvát gazdasági minisztérium ismét visszavonta a Mol érdekeltségébe tartozó horvát INA kutatási engedélyeit a Száva folyó és Horvátország északnyugati környékén található földgáz-, és kőolajlelőhelyekre.

Az INA többségi tulajdonosát, a magyar Molt meglepte a két koncesszió visszavonása. A cég álláspontja szerint Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter döntése diszkriminatív és kárt okoz az INA-nak, közvetve pedig a Molnak is. A horvát gazdasági minisztérium másodjára fosztotta meg a koncesszióktól az INA-t.

A Jadranka Kosor vezette kormány idején, 2011. július 29-én vonták meg a 2010. december 30-án odaítélt koncessziókat, az akkori indoklás szerint azért, mert a vállalat még az előkészítő munkálatokat se kezdte meg az olajkutatásokhoz.

Az INA bírósági eljárást kezdeményezett a horvát gazdasági minisztérium ellen a koncessziók elvesztése után. A horvát legfelső bíróság idén szeptember 11-én döntött úgy, hogy érvényteleníti a Száva környékén található koncessziók elvételét, és szeptember 18-án hasonló döntést hozott az északnyugati mezők ügyében is. A harmadik, a Dráva koncesszió ügyében a bíróság még nem döntött.

A gazdasági minisztérium képviselői már akkor jelezték, hogy kitartanak a koncessziókat megvonó döntés mellett, újra összegyűjtik a szükséges bizonyítékokat és ismét elveszik a kutatási engedélyeket az olajvállalattól.

Az INA szerdán kiadott nyilatkozatában a legfelső bíróság döntésére hivatkozva hangsúlyozta, hogy jogilag megalapozatlan a gazdasági minisztérium újabb döntése, és bírósági eljárást kezdeményez. Kiemelte, hogy több mint három év elteltével sem tudta megvalósítani az előkészített, mintegy egymilliárd kuna értékű projektjeit a két térségben, ami veszteséget okozott úgy az INA-nak, mint az állami és a helyi költségvetéseknek.

Reagálásában Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója jelezte, hogy a magyar olajipari vállalatot meglepte a horvát gazdasági miniszter döntése, mert a horvát legfelsőbb bíróság nemrég mondta ki, hogy a gazdasági minisztérium 2011-ben minden alap nélkül, igaztalanul vette el ezen kutatási engedélyeket. 

"Másfelől viszont egyáltalán nem vagyok meglepődve azon, hogy a miniszter ismét olyan kulcsfontosságú befektetésekről kész lemondani, amelyek hozzájárulhatnának a horvát GDP bővüléséhez. A horvát gazdasági miniszter, Vrdoljak úr már többször bebizonyította, hogy előszeretettel okoz kárt az INA-nak és rajta keresztül a Mol-csoportnak, még akkor is, ha eközben saját országát is kár éri. A Mol elutasítja ezt az önkényes, a piaci verseny szabályait felrúgó, diszkriminatív viselkedést" - írta szerdán kiadott közleményében Ferencz I. Szabolcs. 

A Kosor-kormány döntése előtt az INA volt az egyedüli cég, amely jogosult volt olajlelőhelyek utáni kutatásokat végezni Horvátországban. A koncessziók megvonása után a horvát kormány nyilvános tendereztetési eljárások alkalmazására tért át a kutatási jogok kiosztásánál, ezekre már külföldi vállalatok is adhattak be ajánlatokat.

A horvát sajtó 2011-ben azt írta, hogy az INA által elveszített koncessziós területen nagyjából akkora mennyiségű szénhidrogén-tartalék található, mint amennyit az előző 50 évben összesen kitermeltek Horvátországban. Csak földgázból mintegy 80 milliárd köbméterre becsülik a felszín alatt lévő mennyiséget.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Till Tamás feltételezett gyilkosa azt mondja, gyerekkorában erős gyógyszereket szedett, ügyvédje szerint ezért zavarosak a visszaemlékezései

Till Tamás feltételezett gyilkosa azt mondja, gyerekkorában erős gyógyszereket szedett, ügyvédje szerint ezért zavarosak a visszaemlékezései

A Centrálban látható Oleanna a politikai korrektség és a me too vadhajtásainak korában aktuálisabb, mint valaha

A Centrálban látható Oleanna a politikai korrektség és a me too vadhajtásainak korában aktuálisabb, mint valaha

Három magyar kézilabdázó is ott van az Eb álomcsapatában

Három magyar kézilabdázó is ott van az Eb álomcsapatában

„Orbán Viktor hangzatos szalagcímekért végzett munkája hozzájárult Moszkva támadásához” – állítja Zelenszkij tanácsadója

„Orbán Viktor hangzatos szalagcímekért végzett munkája hozzájárult Moszkva támadásához” – állítja Zelenszkij tanácsadója