szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Business Telecomot (BTel) 944 millió forint szolgáltatási díj és járulékai megfizetésére perli a Magyar Telekom, továbbá a BTel egyik kötvényese felszámolási eljárást kezdeményezett a cég ellen – egyebek közt ez derül ki a BTel tájékoztatásából, amelyet a tőzsde felszólítására tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A tőzsde a társaságot a korábbi közleményeinek pontosítására szólította fel, továbbá 3 millió forint bírságot is kiszabott a BTelre a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok sorozatos megsértése miatt.

Az alternatív távközlési szolgáltató cég november 21-én tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy a Magyar Telekom pert indított ellene a Kecskeméti Törvényszéken a tartozásai megfizetése érdekében. A BTel a tőzsde felszólítására közölte, hogy a pertárgy értéke 944 millió forint.

A tájékoztatás szerint a BTel április 16-án megállapodást kötött egyik befektetőjével a Business Telecom Kötvény I. elnevezésű kötvény későbbi időpontban történő tőke- és kamatkifizetésére. Ugyanezen ügylethez kapcsolódóan a társaságnak vételi kötelezettsége áll fenn 230 ezer BTel-törzsrészvényre.

A kötvénytulajdonos a társaság ellen a Kecskeméti Törvényszéken felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet nyújtott be. A bíróság a BTel kérelmére a kötvény kifizetésére további 45 napos határidőt engedélyezett, amely határidő még nem telt le. A BTel közölte, hogy a határidő alatt rendezni kívánja a tartozást.

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon