szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyik Burger King-vezető eladta az értékes autót és az órát is, hozzápakolt még a saját pénzéből, és jutalomként szétosztotta a munkatársai között.

Tom Barnett egyszerű éttermi alkalmazottként kezdte a pályafutását, majd a Burger King céges ranglétráját megjárva idővel saját franchise üzleteket is nyitott. Úgy látszik, az amerikai vállalkozó nem felejtette el, hogy milyen a hamburgersütők élete, mert amikor 2014 legjobb franchise üzemeltetőjének választotta a Burger King, elég szokatlanul reagált.

Barnett jutalma egy Chevrolet Corvette és egy Rolex óra volt, de ő eladta mindkettőt, még hozzácsapott egy kis pénzt, és jutalmat adott a dolgozóinak.

Chevrolet

A beszámolók szerint amikor az alkalmazottak meghallották, hogy mit nyert a főnökük, először azon viccelődtek, majd megkérik, hogy vigye el őket egy körre a kocsin, később viszont leesett az álluk, amikor értesültek róla, hogy az autót eladta. Barnett összesen 120 ezer dollárt osztott szét a 24 gyorskiszolgáló étterem több mint 100 alkalmazottja között, és volt olyan, aki ennek köszönhetően egyhavi plusz fizetést vihetett haza.

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Lázárék támadják a minisztériumról kitálaló műemlékes szakembert, itt a válasza

Lázárék támadják a minisztériumról kitálaló műemlékes szakembert, itt a válasza

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?