szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jövőre a hazai bankszféra negyven százaléka mérsékelhetné az adóját annak az új adószabálynak a jóvoltából, amely összesen tízmilliárd forintot hagyna a hitelezést felpörgető pénzintézeteknél - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság szombati száma szerint.

A 2016-os adócsomaghoz a nemzetgazdasági tárca által előterjesztett módosítási javaslat révén csökkenthetnék az adójukat azok a pénzügyi intézmények, amelyek a válság kitörése után hitellel segítették a magyar gazdaság felemelkedését - idézte fel a Napi Gazdaságban Varga Mihály.

Szerinte az új bankadós szabály a vállalkozói hitelek kihelyezését pörgetné fel. Jövőre azok a hitelintézetek csökkenthetnék az adóalapjukat, amelyeknek 2014-ben nagyobb volt a vállalkozói hitelállományuk, mint 2009-ben. Később enyhíthetnének a közterheiken azok a bankok is, amelyek a következő időszakban növelnék vállalkozói hitelállományukat.

A cikk szerint a közkassza a későbbi időkben is ugyanekkora összeggel, évi tízmilliárddal jutalmazná a vállalkozásoknak egyre több hitelt nyújtó bankokat.

Az intézkedés várható hatásairól a politikus azt mondta, bíznak benne, hogy ez a tízmilliárd forint utóbb megsokszorozódva jelenik majd meg a gazdaságban. Minél több hitelt ad egy bank a vállalkozásoknak, annál nagyobb arányban részesedhet az adócsökkentésre felkínált összegből.

Ennek nyomán pedig egyfajta hitelverseny is elindulhat, a gazdasághoz kerülő friss pénzek pedig rövid idő alatt bőven, akár egy nagyságrenddel is meghaladhatják azt az összeget, amennyivel csökkent az állam bankadóbevétele - fogalmazott a miniszter.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Megvan, ki viszi tovább Ray Stevenson szerepét a Star Wars-univerzumban

Megvan, ki viszi tovább Ray Stevenson szerepét a Star Wars-univerzumban

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése