szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két hete nem csörgött reggel az ébresztője? Fejben még nyaral, de az irodában önre dől a munka? Rosszkedvű, pedig tegnap még úgy érezte, kipihente magát? Ön szabadság utáni rosszkedvűségben szenved.

Bár a nagy, nyári szabadságolási időszak még tart, de azért vannak olyanok is, akik már túl vannak a pihenésen és most állnak munkába. Azt gondolnánk, szabadságon lenni egyszerű feladat, de mégsem az, sőt már-már külön tudománya van: tudni kell felállni és otthagyni néhány napra vagy hétre a munkát, tudni kell kikapcsolódni, és tudni kell visszaállni. Bár hajlamosak lennénk legyinteni, de ha abból indulunk ki, hogy a dolgozók pihenése ugyanolyan fontos, mint a munkával töltött aktív időszak, akkor nem csodálkozunk azon, hogy a magukat komolyan vevő vállalatok cégkultúrájában komoly szerepet kap a munkatársak szabadságolásának folyamata, és bizony arra is ajánlásokat adhatnak ki, hogy mit tegyen, illetve ne tegyen a munkavállaló a pihenő ideje előtt, alatt és után. Ám a – főleg a hosszabb – szabadság utáni visszatérés talán a legtöbb embernek nehéz. Olyannyira, hogy az első napokban még depresszió közeli állapotba is kerülhetünk, természetesen erre is van külön kifejezés, ez a post-holiday blues, vagyis szabadság utáni rosszkedv.

Ahogy általában kell egy-két nap ahhoz is, hogy valaki nyaraló üzemmódba kapcsoljon, időt kell adni a visszaállásra is. A különbség annyi, hogy a nyaralásra való átállás feltehetően keveseknél jár együtt szomorúsággal, addig az első munkanapok bizony depresszióközeli állapotot is okozhatnak. Ráadásul a munkatársak, ügyfelek, vevők nem biztos, hogy hajlandóak tudomásul venni, hogy idő kell a visszazökkenéshez. A post-holiday blues leggyakoribb tünetei – a Business Insider cikke alapján – a lelkesedés hiánya, a fegyelmezetlenség, a rosszkedvűség és a rosszabb munkaminőség. A kérdés persze, hogyan lehet ezeket megelőzni vagy csökkenteni.

AFP / Gaizka Iroz

Bicskanyitogató kipihentség

Főnöknek és beosztottnak is el kell fogadnia, hogy minimális fokozatosság kell a visszatérésre. Ne rohanjuk le a nyaralásba visszatérőt azzal, hogy mennyi probléma és gond van, hogy halomban állnak az aláírásra váró iratok. Az pedig kimondottan káros, ha a munkatársat már az ajtóban lehordják azért, mert valamilyen munkát vagy munkafázist nem megfelelő módon hagyott hátra még a szabadság előtt. Persze fontos, hogy mielőtt valaki szabadságra megy, elvarrja a szálakat és megfelelő információkkal ellássa a munkában maradottakat, milyen vészhelyzetek lehetnek és ilyenkor mi a teendő. Az nem jó megoldás, ha az irodában maradt munkatársnak kell két vagy akár több ember helyett dolgoznia. Az is fontos, hogy aki szabadságra megy, az tudjon szelektálni és tényleg csak a legszükségesebb feladatokat delegálja.

De ha a lehető legjobban igyekszünk tehermentesíteni a kollégákat, akkor is előfordulhat, hogy visszatérve morcos arcok fogadnak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy kollégánk nehezen viseli a kisimult és lebarnult arcunkat, úgy érzi, ő a világ vesztese, mert míg mások nyaralnak, ő húzza az igát, és önkéntelenül is megnehezíti az első napjainkat azzal, hogy durcásan ránk zúdít minden munkát. Ez még gyakoribb a főnök-beosztott relációban. „Bezzeg én itt viszem előre a céget, míg a beosztottjaim lógatják a lábukat.” „Bezzeg én itt gürcölök, a főnök meg a tengerparton nyaralgat.” Ez utóbbi attitűd azonban alapvetően munkakörnyezet kérdése. A vezetőnek tudnia és éreztetnie kell minden munkatársával, hogy a szabadság vagy pihenés nem kiváltság, hanem jog és ugyanolyan fontos, mint az aktív hétköznapok.

Rugalmas visszatérés

A fokozatosság elve azt is jelenti, hogy érdemes nem a repülőtérről beesni a munkahelyre, hanem néhány nappal már a munkakezdés előtt elkezdeni az akklimatizálódást – már csak azért is, mert az utazás miatti fáradtság vagy jet-lag csak ronthat a helyzeten. Ez idő alatt át lehet gondolni a ránk váró feladatokat, elolvasni előre a felgyülemlett leveleket, akár lehet egy rövid tájékoztatást is kérni, hogy mi történt az elmúlt hetekben, így ráadásul lélekben és gondolatban is fel lehet készülni a munkára.

Egy vezetőnek is tisztában kell lennie a fokozatosság elvével, például hasznos hagyni a munkatársat elmesélni a nyaralását, össze lehet kötni egy kötetlenebb megbeszéléssel is a többi kollégával együtt. Így a visszatérőnek nem kell tízszer elmondania ugyanazt a történet, ráadásul még azt is érzi majd, hogy a munkáltatójának fontos az, hogy hogyan pihent. Ha lehet, biztosítsuk arról, hogy az első két napban nem kell megszakadnia, vegye fel a fonalat, informálódjon, rázódjon vissza.

A fokozatosság a vezetőkre ugyanúgy vonatkozik, mint a többi munkatársra. Szinte tilos az első napokra nagyon fontos és megerőltető tárgyalásokat, megbeszéléseket tenni. A nyári szabadságolás után nyomasztó lehet az iroda zártsága, sötétsége. Érdemes naponta kétszer-háromszor is egy néhány perces sétát tenni a környéken, vagy olyan feladatokat elvégezni, amihez ki kell menni az irodából.

Ha pedig még mindig van valaki, aki ne venné komolyan a pihenés intézményét, akkor nekik ott van Richard Branson, a Virgin Group vezetője, aki tavaly bevezette, hogy a cég dolgozói akkor és annyi időre mennek szabadságra, amennyire csak akarnak. Branson egy barátjától vette a példát, akinél bizony nagyon bevált ez a módszer és a munka minden területén pozitív hatást tapasztalt – a morálban, a kreativitásban, a produktivitásban.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll