szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tizenegy magyar kis- és középvállalkozás (kkv) szerezhet egyenként 60-120 millió forintos támogatást az iCatapult mentorálásával.

Az iCatapult üzletfejlesztőcég több mint száz innovatív ötletet vizsgált és tizennyolc vállalkozással kezdeményezett tárgyalást, ezek közül szeptemberig hét vállalat adott be pályázatot, az év végéig pedig várhatóan még hat pályázat érkezik a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal Gazella programjához. A Gazella program a prototípus elkészítése, a termékfejlesztés szakaszában biztosít támogatást a magyar kkv-k számára, miközben az iCatapult a kiválasztott induló vállalkozásokból olyan sikeres cégeket épít, amelyek képesek a nemzetközi piacokon való megjelenésre, gyors növekedésre, valamint alkalmassá válnak további kockázati tőkebefektetésekre.

Az induló vállalkozások az iCatapult támogató nyilatkozatával pályázhatnak a hivatal támogatására, emellett, mint akkreditált inkubátor további befektetéssel, mentorálással, nemzetközi tapasztalatokkal és kapcsolatokkal segíti a kkv-kat.

A nyilvános adatbázis szerint az iCatapult Zrt. árbevétele tavaly 3,88 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 487 ezer forintról, 2013-ban elért 112,5 millió forintos veszteségét pedig 111 millió forintra csökkentette.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben